Közel 5,5 millió lejt szán egyháztámogatásra Hargita Megye Tanácsa
További közel másfél millió lejjel egészítik Hargita Megye Tanácsa egyháztámogatási programját a július 29-i testületi ülés döntése nyomán. Így a program keretösszege 5,48 millió lej, amelyet többek között templomok és más egyházi épületek tervezésére, építésére vagy javítására használhatnak fel.
A megyei tanács közleménye szerint Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszönetét fejezte ki a történelmi egyházak vezetőinek az iránymutatásért és segítségért, valamint az elbíráló bizottság tagjainak és a gazdasági Igazgatóság munkájáért.
„Nehéz időkben fontos, hogy oda helyezzük a hangsúlyt, ahol igazi és megtartó értékek vannak közösségünk számára. Keresztény hitünk és kulturális identitásunk a legsötétebb időkben is egyházainknál voltak a legnagyobb biztonságban” – értékelte a megyei tanács elnöke.
Mint közölték, Bíró Barna-Botond arról is tájékoztatta a testületet, hogy augusztusban előkészítik a támogatási szerződéseket és szeptemberre várható azok folyósítása. 128 beérkezett pályázatból 117 igénylést sikerül támogatniuk.
Hargita Megye Tanácsa külön támogatja továbbá a történelmi egyházakkal együttműködésben a hitéleti tevékenységet is.
Ebben a programban korábban 200 ezer lej volt a támogatási keretösszeg, amelyet a tegnapi tanácsülés döntése nyomán további 100 ezer lejjel egészítenek ki.
CSAK SAJÁT