Újabb támogatás érkezett a háromszéki árvízkárosultaknak

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (203 067 lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász – írja az MTI.

A másfél hónappal ezelőtt árvíz által leginkább sújtott háromszéki településen Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója elmondta: a világ számos országában jelenlévő szervezet igyekszik ott lenni a bajba jutott emberek mellett.

Súlyos károkat okozott az árvíz | Fotó: Kocsis B. János

Emlékeztetett, hogy korábban 4 millió forint gyorssegélyt nyújtottak át a székelyföldi árvízkárosultaknak, majd gyűjtést indítottak a rászorulók további megsegítésére. A számos magyarországi katolikus egyházközség, szerzetesrend, helyi Karisztász-szervezet és a hívek adományai nyomán 16 millió forint gyűlt össze, ezt adták át most a Gyulafehérvári Caritas képviselőinek, hogy a hosszú távú segítségnyújtáshoz használhassa az érintett településeken.

Hangsúlyozta: a szervezet képviselői azért hozták el személyesen az adományt, hogy ezúttal is kifejezzék támogatásukat a helyieknek, éreztessék velük, hogy nincsenek egyedül.

Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója elmondta: a háromszékieknek sokat jelent a magyarországi támogatás. Emlékeztetett, hogy a pénzbeli segítség mellett kétmillió forintos tárgyadományt is kaptak az anyaországi szervezettől.

Hangsúlyozta: a szervezet „a hétköznapok segítőknek” nevezi magát, mivel nem gyorssegélyt nyújtanak, hanem olyankor is ott vannak a bajba jutottak mellett, amikor a többi segélyszervezet már távozott.

Közölte, hogy a gyulafehérvári székhelyű szervezet is indított adománygyűjtést a háromszéki árvízkárosultak megsegítésére, a többi között a csíksomlyói búcsún is gyűjtöttek. A gyűjtés nyomán 390 ezer lejnyi (mintegy 30 millió forint) áll rendelkezésükre, amiből az igényekhez igazodva segítik a helyieket.

Az adományokért az érintett községek polgármesterei is köszönetet mondtak. Kanyó Antal, Nagyborosnyó község elöljárója közölte, hogy ebben a szakaszban leginkább építőanyagra van szükség az újjáépítéshez.

Silviu Tăras, Kökös község polgármestere is megköszönte a magyarországi katolikusoknak, hogy a támogatás által közösséget vállalnak a háromszékiekkel. Mint mondta, adományaikból kizárólag az árvíz által sújtott magánembereket segítik, az érintett falvak infrastruktúráját más forrásokból állítják helyre.

A támogatók tartósélelmiszer-csomagokat is hoztak a rászorulóknak, ezeket magyarországi iskolák adományaiból állítottak össze.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?