„Erős, tartós és többdimenziós" román támogatás Moldovának

A Moldovai Köztársaság „Kreml hibrid háborújának frontvonalában van” - jelentette ki kedden Luminiţa Odobescu külügyminiszter a bukaresti látogatáson tartózkodó chişinăui hivatali kollégájával, Mihai Popşoijal tartott közös sajtótájékoztatóján.
A román diplomácia vezetője kifejtette, hogy az elmúlt két év rendkívül nehéz volt a chişinăui kormány számára, mert „a láthatóan kívülről szervezett destabilizáló akciók és provokációk példátlan hullámával” szembesült. Hozzátette, hogy „szerencsére” a Moldovai Köztársaság mindezeknek ellenállt: intézményei erősödnek, a reformok folytatódnak, az országot nem lehetett eltéríteni az európai pályájáról.

Odobescu meggyőződését fejezte ki, hogy Mihai Popşoi külügyminiszter és kormányfőhelyettes a Moldovai Köztársaság ellenálló képességének és biztonságának megerősítéséért fog cselekedni. Hangsúlyozta, hogy a szomszédos ország „erős, tartós és többdimenziós támogatást élvez Bukarest részéről”. Arról biztosította chişinăui kollégáját, hogy Románia továbbra is támogatni fogja a Moldovai Köztársaság európai integrálódásának folyamatát, megjegyezve azt is, hogy az ország reformtörekvései 'láthatóak' és 'elismertek'.

Mihai Popşoi és Luminita Odobescu Bukarestben Fotó: Mihai Popşoi Facebook oldala

Az Agerpres által iédzett román külügyminiszter sajnálatosnak nevezte, hogy Oroszország folytatja az Ukrajna elleni agresszív háborúját és „regionális destabilizációs akcióit”. Hangsúlyozta: hogy Ukrajna győzelme nélkülözhetetlen a fekete-tengeri térség biztonsága és stabilitása szempontjából. „A nemzetközi közösség nemcsak Ukrajnát támogatja, hanem megvédi a nemzetközi szabályokon alapuló rend elveit és normáit is” - jelentette ki.

Mihai Popşoi a sajtótájékoztatón megköszönte vendéglátójának a Moldova csatlakozási tárgyalásainak elkezdéséről szóló tavaly decemberi uniós döntést. A két ország közötti kommunikációt „szorosnak” és „intenzívnek” nevezte. A külügyminiszter elmondta, hogy az elmúlt két év nagy kihívást jelentett a Moldovai Köztársaság számára, de egyben lehetőséget is az európai integrációhoz szükséges pozitív átalakulásokra. Emlékeztetett, hogy ebben a folyamatban Chişinău hatalmas segítséget kapott Romániától. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?