Erős Európai Unióra, erős önkormányzatokra szavazott Markó Béla

Ugyanarra a gondolatra vagy eszmére, célra szavazott, mindkét esetben, az önkormányzati és az európai parlamenti választások esetében is - nyilatkozta ma a szavazást követően Markó Béla politikus, író, költő, az RMDSZ előző elnöke.

Mint mondta, arra az együttműködésre, az egyenlő módon való együttlétre szavazott, amely itt helyben és Maros megyében, Marosvásárhelyen vagy Marosszentkirályon nagyon fontos. „Mindannyian érezzük itthon magunkat, magyarok is, románok is, és folytassuk ilyen értelemben azt az otthonkeresést és otthonépítést, amely az elmúlt években valami módon már elindult” - mondta. 

A szerző felvétele

Közölte, az Európai Unió esetében is ugyanez a cél, hogy érezzük  otthon magunkat egész Európában. „ßLegyen otthon benne a kultúránk, legyen otthon benne a nyelvünk, és persze az önkormányzatok esetében is és az Európai Unió esetében is erős Európai Unióra, erős önkormányzatokra szavaztam” - hangsúlyozta az RMDSZ volt elnöke. Egységes szolidáris Európai Unióra és egységes, szolidáris önkormányzatokra van szükség - közölte.

Kapcsolódók

Kimaradt?