Marosvásárhelyen Dorin Florea már kampányol, mások most jelentik be jelöltségüket 

Korábban már a közösségi médiában megtette ugyan, de kedd este hivatalosan is bejelenti indulását a marosvásárhelyi helyhatósági választásokon Cosmin Pop üzletember. Az ingatlanfejlesztő neve leginkább az egykori Bürger-ház megszerzéséhez és felújításához köthető, ennek köszönhetően újulhatott meg a sokáig sorsára hagyott és emiatt lepusztult Aranykakas vendéglő. 

Szombaton az Egyesült Jobboldal is bemutatja marosvásárhelyi és Maros megyei jelöltjeit. Ekkor nevesítik a három párt – a Mentsétek meg Romániát Szövetség, a Jobboldal Ereje és a Népi Mozgalom Párt– alkotta választási szervezet képviselőjelöltjeit is. Feltehetően ez alkalommal hivatalosan is bejelenti indulását a marosvásárhelyi polgármester-választáson Radu Pescar, aki több alkalommal és formában jelezte ebbéli szándékát.

Fotó: Cosmin Pop/Facebook

Mint arról beszámoltunk, jelen állás szerint Marosvásárhelyen nyolcan pályázzák meg a városvezetői tisztséget, közöttük Soós Zoltán hivatalban lévő polgármester és Dorin Florea, aki 20 évig vezette az önkormányzatot. Utóbbi már megkezdte a kampánytevékenységet. Mindenkori jobb kezével, a nemrég Szociáldemokrata párti tagságot vállaló Claudiu Maiorral járja a város lakónegyedeit és hangoztatja, hogy a jelenlegi városvezetés eredménye valójában az ő munkájának a gyümölcse. 

(Nyitókép: Maros Megyei Tanács/Facebook)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?