Érdekellentéttel vádolják Temesvár polgármesterét

Érdekellentéttel vádolta meg az Országos Fedhetetlenségi Ügynökség (ANI) Dominic Fritzet. Temesvár polgármestere bírósághoz fordul.

Szerdai tájékoztatásában az ANI azzal indokolta megállapítását, hogy a temesvári polgármester magánszemélytől kölcsönzött pénzt a négy évvel ezelőtti választási kampány során. Megválasztását követően, 2020. novemberében már elöljáróként egy határozatot hozott egy olyan cég javára, amelyiket az a magánszemély képviselt. Az ANI szerint ez érdekkonfliktus és sérti a jogszabályokat.

Fotó: USR/Facebook

Dominic Fritz Facebook-oldalán abszurdnak és teljesen megalapozatlannak nevezte a vádakat, bíróságon támadja meg a jelentést.

„Olyan ez, mint a Jereváni Rádióban: azt mondják, hogy részt vettem egy PUZ (övezeti rendezési terv) kidolgozásában egy olyan személy érdekében, aki pénzt adott kölcsön nekem. Csakhogy én nem vettem részt, ő nem volt kedvezményezett és nem adott nekem kölcsön pénzt” – fogalmazott az elöljáró. Bejegyzéséből kiderült, hogy a szóban forgó magánszemély egy építész, aki egy ügyfél megrendelésére készített városrendezési tervezet. Ez a PUZ Fritz megválasztása előtt átment az összes engedélyeztetési szakaszon, a volt polgármester aláírásával. „Amikor átvettem a tisztséget már csak a helyi tanács szavazata hiányzott az elfogadásához. Hogy a dokumentáció ne a volt polgármester aláírásával kerüljön az új tanács elé, arra kértek a kollegák, hogy írjam alá még egyszer a jóváhagyási jelentést, anélkül, hogy egy vessző is változott volna a szövegben” – idézte fel. Hangsúlyozta, hogy az építész egyszerűen csak elkészítette a tervet az ügyfele számára, annak megszavazása vagy elutasítása nem volt hatással rá, ahogyan az ANI állítja.

Fritz alapján az építész különben a Mentsétek meg Románia Szövetség (USR) helyi tanácsosa a temesvári önkormányzatban. A helyi sajtó a nevét is elárulta a tanácsosnak, Răzvan Negrișanuról van szó, az ő irodája készítette el a dokumentációt. „A 2020-as polgármesterválasztáshoz 25 ezer lejt kölcsönzött, de ebből én személyesen egy lejt sem láttam és a pénzt vissza is kapta rögtön, miután az AEP (Állandó Választási Hatóság) visszaadta a kampánypénzeket” – magyarázta, hozzátéve, hogy Romániában így finanszírozzák a választási kampányokat.

Frizt arra számít, hogy az elkövetkező időszakban sok támadás éri majd, de ő is meg fogja támadni az ANI jelentését a bíróságon. „Nincs kétségem afelől, hogy a bíróság igazat ad majd nekem. Megvédem a becsületemet és a feddhetetlenségemet függetlenül attól, hogy ki orrolt meg rám” – summázta Frizt.

Frizt, mint ismeretes, 2020-ban lett Temesvár polgármestere, az idén júniusban tartott helyhatósági választások során pedig sikerült egy második mandátumot is elnyernie a Bega-parti város élén.

Răzvan Negrișanu ugyancsak közösségi oldalán reagált a történtekre, és szintén megalapozatlannak nevezte az ANI vádjait. Ő is megerősítette a Fritz által elmondottakat, azt, hogy cége megrendelésre készítette a tervet, annak a kedvezményezettje az ügyfele volt, és a szükséges engedélyeztetési szakaszokon még Nicolae Robu polgármestersége idején esett át. A pénzzel kapcsolatban ő is hangsúlyozta, hogy nem személyesen Fritznek adott kölcsön, a kampánypénzt pedig az AEP-től visszakapta. „Az ANI értelmezése indokolatlan, igazságtalan támadásokat generál egy olyan önkormányzat ellen, amely átláthatóan és korrekten dolgozik” – vélekedett a tanácsos.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?