Elszaporodtak az afrikai harcsák a Duna-deltában, veszélyben a halállomány

Invazív halfajtát, afrikai harcsát találtak a Duna-deltában. A szakértők attól tartanak, hogy a természetvédelmi területen élő többi fajra káros hatással lesz a megjelenése, írja a News.ro.

Egyelőre nem tudni, hogy az agresszív halfaj hogy került oda, de a területet adminisztráló egyesület elnöke, Cătălin Ţibuleac szerint egyetlen nap alatt tíz példányt fogtak ki az Ó-Duna környékén, és ezek nagyok voltak, ami a jelentős elterjedtségükre utal. „A szakértők szerint ez a halfaj különösen agresszív, és ha nem lépünk sürgősen, akkor nagy gondjaink lesznek az így is csekély hazai haltenyésztéssel” – fogalmazott Ţibuleac.

Az elöljáró szerint fontos lenne tájékoztatni a halászokat, és arra kérni őket, hogy a kifogott afrikai harcsákat ne eresszék vissza a folyóba. Ugyanakkor a hatóságok feladata, hogy kiderítsék, hogy került a veszélyes halfaj a Duna-deltába.

Deák György, a romániai Országos Környezetvédelmi Kutatási-Fejlesztési Intézet igazgatója az Agerpresnek arról számolt be, hogy a duna-deltai halászok az utóbbi időben több afrikai harcsát fogtak. A szakértő szerint a faj a teljes halállományt megváltoztathatja, kipusztíthatja például az utolsó romániai tokhal-példányokat is. Ez a faj gyakorlatilag mindent megeszik, figyelmeztetett Deák György, aki szerint az egyetlen megoldás kifogni és elpusztítani az afrikai harcsákat.

(Címlapfotó: News.ro)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?