Elmondta a pénzügyminiszter, hogy lesz-e pénz nyugdíjakra és fizetésekre
Lesz pénz a fizetésekre és a nyugdíjakra, de ez nem jelenti azt, hogy a költségvetés alapjául szolgáló feltételezések reálisak lennének, mondta Alexandru Nazare. A pénzügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a közigazgatás már nem engedheti meg magának az olyan kiadásokat, mint a fesztiválok, falunapok vagy más, „nem feltétlenül szükséges” rendezvények finanszírozása.
A pénzügyminiszter szerint Románia „az egyik legösszetettebb időszakon megy keresztül, amit a forradalom óta gazdasági szempontból átéltünk”. Bár biztosította, hogy lesz pénz a bérekre és a nyugdíjakra, hozzátette, hogy más területeken meg kell vágni a kiadásokat.
„Lesz pénz fizetésekre is, nyugdíjakra is. Lesz pénz. De ez nem jelenti azt, hogy azok a feltételezések, amelyekre ez a költségvetés épült, reálisak lennének. Ugyanis megvan az a rossz szokásunk, hogy összeállítjuk a költségvetést, és év végén egyes hitelintézeti költségvetési gazdálkodók kevesebb pénzzel zárnak, mint amennyire valójában szükségük lenne” – részletezte a tárcavezető csütörtök este az Antena 3 televízió meghívottjaként.
Elmondta, hogy átfogó elemzést végeztek, sok esetben a költségvetési becslések nem állják meg a helyüket. Hozzátette, az év közepén nehéz módosításokat eszközölni, annál is inkább, hogy nagy a nyomás, többek között a beruházások terén is, hiszen el kell végezni a helyreállítási terv (PNRR) beruházásait.
Nazare szerint nem lesznek források „sok olyan kiadásra, amelyek elkerülhetők, nem feltétlenül szükségesek, és amelyek sajnos az utóbbi években megszokottá váltak”.
„Nem engedhetjük meg magunknak többé, hogy országszerte mindenféle fesztiválokat, falunapokat szervezzünk. Nem engedhetjük meg magunknak olyan beruházások megvalósítását sem, amelyek nem feltétlenül szükségesek, vagy amelyeknek nincs számottevő multiplikátorhatásuk” – idézi a minisztert a News.ro.
Meglátása szerint, vissza kell szorítani a közszféra pazarlását – ez vonatkozik az állami vállalatokra és azok kiadásaira is.
„Nem lehet az, hogy miközben mi igyekszünk a legjobb megoldásokat megtalálni és csökkenteni a kiadásokat, közben azt halljuk, hogy egyes állami vállalatok igazgatótanácsában megduplázzák vagy megháromszorozzák az igazgatók juttatásait. Ez egyszerűen arcátlanság. És ez nemcsak a minisztériummal, hanem az egész kormánnyal szemben” – tette hozzá Nazare.
CSAK SAJÁT