Pénzügyminiszter: Nem reális alapokra épül az idei költségvetés – Kölcsönből fizetik a nyugdíjakat
„A költségvetés nem reális becslésekre épült” – szögezte le Alexandru Nazare pénzügyminiszter a nyugdíjak és állami bérek finanszírozására vonatkozó kérdésre válaszolva.
Románia abba a helyzetbe került, hogy hitelt kell felvennie a nyugdíjak és állami bérek kifizetéséhez, így teljesen jogos a kérdés, hogy rendelkezésre állnak-e erre a célra elegendő források, fejtette ki a miniszter a Digi24 hírtelevízió meghívottjaként.
„Ha a tágabb kontextust nézzük, a 2025-ös költségvetés sem reális feltételezésekre épült – ezt ki kell mondanunk. A következő kormányülésen egy jelentést is bemutatok majd ezzel kapcsolatban, hogy mi történt, mik voltak a feltételezések, hol tartunk most, és mi következik” – részletezte Nazare.
Hozzátette, vannak objektív és szubjektív tényezők is. Az objektív tényezők közé tartozik a gazdasági növekedés lassulása, amely már nem olyan mértékű, mint amilyet az év elején előre jeleztek. Emellett sok szubjektív tényező is van – például a költségvetés bevételi része, a közel 10 milliárd lejes többletbevétel. Nyilvánvaló, hogy ilyen nincs – nemcsak hogy nincs többletbevétel, hanem 6 milliárdos bevételi hiány volt júniusban. „Sok más terület gyakorlatilag fedezetlen, ezeket természetesen pótolni kell” – válaszolta a pénzügyminiszter.
Kapcsolódó
„Nem lehet minden évben túlbecsülni a bevételeket, alábecsülni a kiadásokat, majd abban reménykedni, hogy az év folyamán valahogy minden rendeződik. Nem rendeződik. Így jutunk el hatalmas deficithez – mint amilyen a tavalyi is volt, és mint amilyen az idei is lesz, hiszen idén is nagy hiányunk lesz –, ezeket pedig a pénzpiacokról kell finanszírozni, magas kamatokkal.”
„Nagyon óvatosnak kell lennünk, amikor a nyugdíjak és fizetések kifizetésével kapcsolatos problémákról beszélünk. Ez gyakorlatilag Románia pénzügyi fizetésképtelenségét jelentené. Jelenleg nem beszélhetünk ilyen helyzetről” – tette hozzá a miniszter.
CSAK SAJÁT