Elkobozzák a volt nagybányai polgármester vagyonának egy részét

A Kolozs megyei ítélőtábla alapfokon elrendelte közel 2,7 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheștől, miután az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) megállapította, hogy Nagybánya volt polgármesterének vagyona és bevételei között indokolatlan eltérés van.

Hétfői közleményében az ANI emlékeztetett arra, hogy 2019-ben tárták fel az azóta már börtönbe került elöljáró vagyona körüli rendellenességeket.

Ismét a volt nagybányai polgármester ellen ítélt a táblabíróság | Fotó: Cătălin Cherecheș Facebook-oldala/archív felvétel

Mint akkor a Maszolon is beszámoltunk róla, Cherecheș mintegy 2,7 millió lejjel nem tudott elszámolni, az ANI emiatt az ítélőtábla vagyonvizsgálattal foglalkozó bizottságához fordult. Annak nyomán kérelmezték az összeg elkobzását, amit a 2021-ben el is rendelt a Kolozs megyei ítélőtábla, de a volt polgármester fellebbezését követően a legfelsőbb bíróságon 2023-ban visszarendelte az ügyet a táblabírósághoz újratárgyalásra. Ebben hoztak most ítéletet, de az még nem jogerős.

Cătălin Cherecheșt, mint ismeretes, 2023. november végén ítélték öt év szabadságvesztésre vesztegetés többrendbeli elfogadása miatt. A volt elöljáró külföldre szökött, de néhány nappal később elfogták és tavaly márciusban Romániába szállították, hogy letöltse a börtönbüntetését.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_PHgZWe9E_300x250.1a.jpg
banner_4BXYiPC5_970x250.1b.jpg
banner_b5qnrxfI_728x90.5a.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?