Eljárást indított a DIICOT Călin Georgescu választási kampányával kapcsolatban
A bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló eljárást (in rem) indított a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu államelnök-választási kampányával kapcsolatban, mert a gyanú szerint illegálisan használtak fel informatikai eszközöket vagy programokat, azért, hogy megzavarjanak más rendszereket és törvénytelenül hozzáférjenek azokhoz.
Amint a bűnügyi hatóság péntek délután kiadott közleményében írták, a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) november 28-i ülésén a titkosítás alól feloldott – az államelnök-választási folyamatra vonatkozó – dokumentumok bemutatása után a fent említett bűncselekményeket követték el. A DIICOT in rem eljárást indított, vagyis a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgálják. Ebben a szakaszban még nem neveznek meg konkrét elkövetőket.
Mint ismert, Klaus Iohannis államfő szerdán jóváhagyta, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) és a belügyminisztérium feloldja azoknak az információknak a titkosítását, amelyeket a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) november 28-i ülésén mutattak be.
A CSAT november 28-i határozatát az ülés végén továbbították a Román Hírszerző Szolgálatnak, a Külföldi Hírszerző Szolgálatnak, a belügyminisztériumnak, a Különleges Távközlési Szolgálatnak, az Állandó Választási Hatóságnak, a Központi Választási Irodának, a legfőbb ügyészségnek, az igazságügyi minisztériumnak és az az országos távközlés-szabályozási hatóságnak, hogy hatáskörüknek megfelelően tegyék meg a szükséges lépéseket a CSAT ülésén bemutatott kérdések tisztázására.
A SRI szerint a Călin Georgescu kampányához közvetlenül kapcsolódó hálózat kezdetben 25 000 fiókból állt a TikTok-on, amely két héttel az államelnök-választás első fordulója előtt vált rendkívül aktívvá. A kampány különösen jól szervezett volt, és a követők száma jelentősen megnőtt.
A hálózatot kezdetben alkotó fiókok közül 797-et még 2016-ban hoztak létre. Ezek nagyon kevés aktivitást mutattak (1%) 2024. november 11-ig, amikor a teljes hálózat teljes mértékben aktiválódott. Az SRI pénzösszegeket is említ, 1 millió eurót román vagy dél-afrikai állampolgárok mozgatta, ebből 381 000 dollárt fizettek a TikTok-nak.
CSAK SAJÁT