Elítélték első fokon korrupcióért Marian Vanghelie volt bukaresti kerületi polgármestert

Tizenegy év és nyolc hónap szabadságvesztéssel sújtotta, valamint 15 millió eurós kártérítésre kötelezte korrupcióért csütörtökön közzétett ítéletében a bukaresti törvényszék Marian Vanghelie volt bukaresti ötödik kerületi polgármestert, a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt alelnökét.

Az ítélet nem jogerős.

A meglehetősen szókimondó, nyelvtani hibák sorozatát vétő, népszerűségét választói körében nagyszabású majálisokkal megalapozó Vanghelie a média kedvencének számított a 2010-es évek elején és ilyenként a PSD egyik megkerülhetetlen politikusává vált. A 33 éves korában leérettségizett politikus a párt bukaresti szervezetének elnöki tisztségét is megszerezte, miután 2000-től kezdődően négyszer választották meg polgármesterré a fővárosnak az elnöki hivatalt, de a legelmaradottabb nyomornegyedeket is magába foglaló ötödik kerületének élére.

Vangheliét 2015-ben állította bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség (DNA): kilenc rendbeli hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával és pénzmosással vádolták. Előtte négy hónapot töltött vizsgálati fogságban. A vád szerint a politikus 2007 és 2014 között polgármesterként 20 százalékos jutalékot szedett be az ügyben négyévi szabadságvesztésre ítélt Dumitru Marin vállalkozó több cégével aláírt szerződések után, így bűntársaival együtt összesen mintegy 30 millió eurós „közvetítői díjra” tett szert.

Dumitru Marin nemcsak készpénzben, hanem két villa, értékes ajándéktárgyak (luxusórák) és üzletrészek tulajdonjogának átruházása, választási kampányrendezvények költségeinek és jelöltállítási támogatói listák „készítőinek” kifizetése révén vásárolta meg Vanghelie jóindulatát. Hogy a megvesztegető se járjon rosszul, a főváros ötödik kerülete olyan túlárazott szerződéseket kötött cégeivel, amelyekben az elvégzett munkálatok értéke a leszámlázott összeg legfeljebb 60 százalékát tette ki – állította a DNA.

Az alapfokú törvényszéki végzés feloldotta az elítélt volt barátnője, illetve későbbi felesége javaira kivetett vagyonzárat és azt is elrendelte, hogy visszaszolgáltassák Mircea Geoană volt PSD-elnöknek azt a – Vanghelie által megvesztegetésként kapott, majd továbbajándékozott – három (egyenként több tízezer euró értékű) luxus-karórát, amellyel Vanghelie kedveskedett az azóta NATO-főtitkárhelyettessé választott volt politikai pártfogójának.

Vangheliét egyébként már 2014 végén kizárták a PSD soraiból, amiért bírálta Victor Ponta akkori pártelnök-kormányfőt az elnökválasztáson elszenvedett vereségért. Negyedik polgármesteri megbízatása teljesítésében előzetes letartóztatása akadályozta meg: erre nem sokkal azt követően került sor, hogy – a PSD-ből szintén kizárt – Geoană-val együtt egy új párt megalapítását jelentették be A mi Romániánk néven.

(Nyitókép: Marian Vanghelie 2015-ös letartóztatása | Fotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?