banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Harminc napra lecsukták Marian Vanghelie polgármestert

A legfelsőbb bíróság elrendelte Bukarest ötödik kerületi polgármesterének harminc napos előzetes letartóztatását. Marian Vanghelie szombat reggel vonult be a rendőrségi fogdába. A polgármester fellebbezett, de óvását csak jövő héten bírálják el.

A korrupcióval gyanúsított politikust már csütörtök este 24 órára őrizetbe vették az ügyészek, ám péntek este hazamehetett, mert a 24 óra lejárta után nem született meg a bírósági döntés. Hazatérése előtt a sajtónak kijelentette: "a cellákban van még hely Pontának és Opreának is". A fenyegetőzés Victor Ponta kormányfőnek és Gabriel Oprea belügyminiszternek szólt.

Vangheliét hivatali visszaéléssel, csúszópénz elfogadásával és pénzmosással gyanúsítják. Az ügyészek szerint nyolc év alatt brutális összegű "jutalékot" kapott a polgármesteri hivatal és egy vállakozó közötti szerződésekből. A polgármester telefonbeszélgetéseit lehallgatták. Így derült ki, hogy az egyik feltételezett tettestársának azt állította: Klaus Johannis államfő segít majd neki megúszni a bűnvádi eljárást.

Kapcsolódók

Kimaradt?