Elindult a cserkészmozgalom a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban is

Rendhagyó módon zajlott az idei évi toborzás a 81. Makkai Sándor cserkészcsapatnál. A Kolozsvári Református Kollégiumból péntek délután vonult át a csapat a János Zsigmond Unitárius Kollégium udvarára, ezzel szimbolizálva azt, hogy a cserkészet „lángja”, lelkülete ismét újraéled az intézményben.

Mint azt a szervezőktől megtudtuk, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban (JZSUK) 1940-től, már több mint 80 éve nem volt működő cserkészet. Az immár 250 főt számláló 81. Makkai Sándor cserkészcsapat kezdeményezésére az idei év toborzóját a JZSUK-ban tartották, ahol ismét újraéled majd a mozgalom.

A Maszol kérdésre Kiss Gellért Zsolt, a 81. Makkai Sándor cserkészcsapat parancsnoka elmondta, a cserkészet egy jellemnevelő mozgalom, amely azért jött létre, hogy a gyerekeket a jó irányba terelje, hogy minél jobban szolgálják Istent, a hazát és az embertársaikat. „A gyerekeknek is jó, mert ez mind úgy történik, hogy észre sem veszik. Tehát ezt játékosan érjük el, különböző módszerekkel, amelyeket több mint százhúsz évvel ezelőtt dolgoztak ki” – magyarázta.

A Kolozsvári Református Kollégiumban a cserkészet 1914-ben indult, és jövőre lesz 110 éves. A  parancsnok rámutatott, ez alatt az idő alatt nagyon sok mindenen ment keresztül a csapat. A kommunizmus idejében megszüntették és csak a rendszerváltás után, 1995-ben jöhetett létre újra.

A kicsikből és nagyokból álló cserkészcsapat a Kolozsvári Református Kollégiumtól dalolva menetelt egészen a János Zsigmond Unitárius Kollégiumig. A vonulás közben Nagy Ákos, a Z. Sebes József rajvezetője elmondta, már másodikos korában cserkész lett, de különböző okok miatt abbahagyta, majd a későbbiekben újra rálelt ennek az „életstílusnak” az örömére.

A JZSUK-ban újonnan induló Berde Mózes rajvezetője, Herczeg Ágnes örömét fejezte ki amiatt, hogy nyolcvan év után újraindul a cserkészcsapat Kolozsvár unitárius kollégiumában is. Mint mondta, voltak próbálkozások korábban, de a járvány időszaka miatt eddig nem sikerült elindítani egy cserkészcsapatot. „Szeretnék heti rendszerességgel találkozni a cserkészkedni vágyókkal, hétvégente túrázásokat, közös programokat kialakítani velük, aztán pedig, ahogy telik az idő szeretnénk, hogyha az elemistákat is be tudnánk vonni” – vázolta terveit a rajvezető.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?