Elhunyt egy 25 éves terhes nő és csecsemője az aradi kórházban, a közegészségügy kivizsgálja az esetet

Kivizsgálja a közegészségügyi intézet annak a 25 éves terhes nőnek az esetét, aki csecsemőjével együtt kedden elhunyt az aradi szülészeten.

Illusztráció | Fotó: Pixabay

Az Agerpres beszámolója alapján az újszentannai várandós nőt súlyos állapotban, légzőszervi fertőzés miatt szállították mentővel a megyei kórház nőgyógyászati osztályára. Lázas volt és köhögött, tájékoztatott Gheorghe Furău, az osztály főorvosa. Elmondása alapján az antibiotikumos kezelés javívott az állapotán, de az éjszaka folyamán a légzési zavarok felerősödtek és emiatt átszállították az intenzív osztályra. „Stabilizálták, és az állapota úgy reggel 7:30 óráig jó volt. Akkor egy csapat úgy döntött, hogy sürgősségi császárszülést hajtanak végre úgy a magzat, mint az anya érdekében – hogy utóbbinak könnyítsenek a légzésén. Sajnos a műtét során a csecsemőt nem tudták megmenteni, az újjáélesztése nem járt sikerrel. Később leállt az anya szíve, és az újraélesztési kísérletek ellenére két órával a műtét után elhunyt” – számolt be a történtekről a főorvos. A nőnek – aki korábban két gyermeket szült, mostani terhességével pedig már közel járt a szülési időhöz – itthon nem volt még kezelőorvosa, mivel csak három hete érkezett haza Belgiumból. A nő és gyermeke halálát vírusos tüdőgyulladás okozta, az elvégzett tesztek alapján nem volt koronavírusos, tájékoztatott a kórház. Ezzel együtt a megyei közegészségügyi intézet vezetője, Cecilia Irimie azt mondta, hogy kivizsgálják az esetet. A boncolást követően egy szakbizottságot hívnak össze, amelyik az eljárást levezeti.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?