Elévülés miatt úszta meg a bűnvádi felelősséget a szalontai ingatlanmaffia fővádlottja

Mindössze kártérítést kell fizetnie.

Megúszta a bűnvádi felelősségre vonást az a nagyszalontai ügyvéd, aki ellen többedmagával emeltek vádat két évvel ezelőtt több személy kisemmizése miatt. Sallak István ellen elévülés miatt ejtették a folytatólagos csalás és uzsora vádjait, továbbá felmentették az okirathamisítás és a kiszolgáltatott személy kihasználása vádpontokban is. A nagyváradi ítélőtábla ugyanakkor erkölcsi kártérítést ítélt meg négy károsultnak, 57400 euró összértékben. Két áldozata esetében a perköltségeket is meg kell térítenie, összesen 20 ezer lej értékben.

Meghozták az ítéletet | Illusztráció: mesterséges intelligencia által generált fotó

Erről az a Bihoreanul számolt be, amelyik még 2018 őszén feltárta, hogyan került végrehajtó elé egy volt helyi tanácsos, amiért nem fizetett lakbért a saját lakása után. Ez indította el a több éven át tartó nyomozást, amelyből 2024-ben lett vádemelés Sallak István, a volt titkárnője, Marița Benea, egy közjegyző, Szász Dénes és két közismert bűnöző, Farkas Sándor és Farkas Lóránd ellen.

A héten hozott alapfokú ítélet szerint Benea ellen megszüntették az eljárást, mert időközben elhunyt, ugyanakkor felmentették a magát mindvégig ártatlannak valló Szászt is a hivatali visszaélés vádja alól. Farkas Lórándot is felmentették, mert az elkövetett bűncselekmény elévült, Farkas Sándort pedig két év felfüggesztett börtönbüntetésre és közmunkára ítélték folytatólagos zsarolás miatt.  

Mint korábban írtuk: a vádiratban skrupulusok nélküli uzsorásként jellemezték Sallakot, aki az idősek, a tanulatlanok, az iszákosok vagy épp a pénzügyi problémákkal bajlódó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek ingatlanára és vagyonára vadászott. Ennek érdekében szervezte be titkárnőjét és a már említett két bűnözött, valamint közjegyzőket. Az ügyészek szerint a bűnszervezet már 2016-tól kezdődően szedett áldozatokat úgy, hogy kölcsönszerződés helyett az ingatlan eladására köttettek velük szerződést.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?