Jogerős ítéletet hoztak az érsemjéni zenész meggyilkolása ügyében
Jogerős ítéletet hozott a nagyváradi táblabíróság Venkli István meggyilkolása ügyében. Az áldozat felesége és unokatestvére esetében helyben hagyta az alapfokon kirótt szankciót, ugyanakkor az emberölésre felbére Nagy János börtönbüntetését csökkentette.
Ahogyan korábban már írtuk, a megrázó gyilkosság 2022-ben derült ki. Az érsemjéni mulatós zenész 44 éves felesége, Venkli Tünde 2021. december 21-én jelentette a rendőrségen az eltűnését, holtteste viszont csak négy hónnap később került elő, miután unokatestvére, Ruba Annamária elárulta, hogy hol ásták el. Merthogy Ruba és Venkli Tünde szeretők voltak, viszonyuk folytatása érdekében pedig 40 ezer lejért felbéreltek az érmihályfalvi bűnözőt, Nagy Jánost, hogy gyilkolja meg a King Boys együttes zenészét.
A három vádlottat 2022 áprilisában vették őrizetbe, majd nyáron vádat emeltek ellenük. Alapfokon tavaly augusztusban hozott ítéletet a Bihar megyei törvényszék. Venkli István feleségét 18, unokatestvérét 23, Nagy Jánost pedig 25 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte.
A fellebbezést követően a nagyváradi táblabíróság a héten hozott döntést az ügyben, írta a Bihoreanul. Venkli Tünde és Ruba Annamária esetében helyben hagyta az alapfokon kirótt szankciót, Nagy János büntetésén viszont enyhített, 23 évre csökkentette a szabadságvesztését.
CSAK SAJÁT