Élelmiszerminőség-ellenőrző készülékeket von ki a forgalomból a fogyasztóvédelem

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) elrendelte azoknak a készülékeknek az ellenőrzését, amelyek állítólag kimutatják a nitrátok, nitritek és más hasonló anyagok jelenlétét a zöldségekben és gyümölcsökben. Az ANPC szerint ugyanis ezek a készülékek semmiféle akkreditációval nem rendelkeznek, és nem felelnek meg a kalibrációs követelményeknek.

Fotó: A forgalmazó honlapja

Az Agerpres beszámolója alapján Horia Constantinescu, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság elnöke azt mondta csütörtökön, hogy a piacon lévő készülékeknek egy részét Oroszországban, másik részét Kínában gyártották, és arra a kérdésre, hogy van-e akkreditációjuk, egyöntetű nem volt a válasz. „El fogjuk rendelni ezeknek a játékszereknek a piacról való kivonását, mert vitát és pánikot keltettek a lakosság körében. Ha ezek akkreditált, szabványosított, letesztelt és kalibrált mérőműszerek lennének, akkor bizonyára minden hatóság beszerzett volna belőlük, így a miénk is, hogy védjük az állampolgárokat” – mondta.

Az ANPC vezetője közölte, az Ecotester Soeks nevű készülékről azt állítják forgalmazói, hogy kimutatja a nitriteket a friss gyümölcsökben, zöldségekben és húsokban, valamint kimutatja a tárgyak radioaktivitási szintjét, detektálja a radioaktív elemekkel szennyezett tárgyakat, élelmiszereket vagy építőanyagokat, vagyis „mindenre jó”.

Mivel azonban a készülék nem akkreditált, semmiféle laboratóriumi vizsgálat nem készült a jellemzőiről, nincsenek a működését alátámasztó legális felmérések, a fogyasztóvédelmi hatóság megállapította, hogy a forgalmazó megtéveszti a vásárlókat, és ezzel áthágja a 2007/363-as törvényt. Ezért 20.000 lejes bírság jár, és elrendelték a termék kivonását a forgalomból – mondta Horia Constantinescu.

Az Ecotester Soeks készülékeket a Multilab kft. forgalmazza – tette hozzá az ANPC elnöke.

Az interneten több ilyen jellegi készüléket találtunk, áruk mindenhol 300 lej fellett van. A Soeks termékeket 500-1200 lej közötti áron forgalmazzák.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?