Egy tizenkét éves lány megerőszakolásával vádolnak két szalárdi fiatalembert

Előzetes letartóztatásba helyeztek két szalárdi fiatalembert, miután a gyanú szerint megerőszakoltak egy mindössze 12 éves kislányt.

Illusztráció | Fotó: Borsi Balázs

A Bihon.ro beszámolója alapján a 21 éves T. András és a 27 éves K. Rómeo kétszer is közösült a kislánnyal. A nagyváradi ügyészek vádja alapján kihasználták, hogy a kiskorú lelkileg kellően nem volt érett ahhoz, hogy tudatos belegyezését adhatta volna a nemi aktushoz. T. András júniusban és júliusban volt együtt a lánnyal egy szalárdi házban, míg K. Rómeo májusban és júniusban egy melléképületben követte el az erőszakot.

A két vádlott fellebbezett az előzetes letartóztatásuk ellen, az ügyben csütörtökön dönt a Bihar megyei törvényszék.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?