Egy 12 éves Bihar megyei kisfiú megerőszakolásával vádolják a brazil üzletembert

Vizsgálati fogságban marad az a 61 éves brazil férfi, akit egy mindössze 12 éves fiú megerőszakolásával vádolnak.

Illusztráció | Fotó: Borsi Balázs

A belényesi bíróság tájékoztatása alapján az eset még szeptemberben történt, a Bihar megyei Talpas (Talpoș) településen, ahol a gyanúsított az autójában szexuális együttlétre kényszerítette a gyermeket. „Előbb análisan próbált közösülni a 12 évessel, majd orálisan megerőszakolta” – tájékoztatott a bíróság.

A Bihoreanul úgy tudja, hogy a vádlott egy brazil üzletember, aki közel tíz éve érkezett Bihar megyébe. A vállalkozót jól ismerik a térség roma közösségeiben, mert eddig rendszeresen adományokkal segítette a rászoruló családokat. Most az áldozat szülei jelentették az esetet a rendőrségen, az orvosi vizsgálat pedig megerősítette, hogy a gyermekkel szemben erőszakot követtek el. A gyanúsítottat október harmadikán vették őrizetbe, majd harminc napra előzetes letartóztatás alá helyezték. A döntés ellen fellebbezett, de a belényesi bíróság azt hétfőn elutasította, ezért vizsgálati fogságban marad.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?