Megerőszakolt egy 15 éves lányt a 25 éves férfi

Őrizetbe vett egy 25 éves férfit vasárnap a fővárosi rendőrség azzal a gyanúval, hogy megerőszakolt egy 15 éves lányt az első randevújukon. A lány interneten ismerkedett meg a fiatalemberrel.

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels

„2023. július 29-én a 15. rendőrkapitányságra a 112-es rendszeren keresztül érkezett bejelentés arról, hogy egy 15 éves lány állítólag nemi erőszak áldozata lett. A nyomozás során megállapították, hogy a kiskorú az interneten ismerkedett meg egy fiatalemberrel. Az említett napon este fél kilenc körül, miközben a 4-ik kerület egy utcájában egy parkoló autóban ültek, a fiatalember az áldozat akarata ellenére orális szexet folytatott vele, miután előzőleg a teste több pontján is megérintette. A 4-ik kerületi bűnügyi rendőrség segítségével azonosították és ezt követően elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított fiatalembert” – közölte a fővárosi rendőrség.

A fiatalembert 24 órára őrizetbe vették, majd 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték.

A nemi erőszak bűntettével kapcsolatban a nyomozást a rendőrség a 4-ik kerületi bíróság ügyészségének felügyelete mellett folytatja.

Amennyiben tudomása van gyerekekkel szembeni visszaélésről, bántalmazásról, hívja az 119-es segélyhívó számot.
Ki hívhatja az 119-et? Az a gyermek, aki úgy érzi, hogy bántalmazták, traumát okoztak neki, elhanyagolták, bármilyen fizikai vagy érzelmi erőszakot követtek el rajta. Hívhatja továbbá egy másik személy is, akinek tudomása van ilyen helyzetről, egy barát, kolléga, szomszéd vagy rokon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?