Egészségügyi miniszter: nem egységes rendszer szerint jelentették az elhunyt koronavírus-fertőzötteket

A minisztérium szintjén létrehozott bizottság előzetes jelentése szerint voltak eltérések a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek romániai jelentési rendszerei között, közölte szerdán az egészségügyi miniszter.

Ioana Mihăilă azt mondta, „még nem tudják pontosan”, hogy mi az oka, de a különböző jelentési rendszerek között vannak különbségek.

A bizottság május 7-ére dolgozza ki a részletesebb jelentést, amit közzétesznek majd, mondta el a tárcavezető. Ioana Mihăilă hozzátette: a dokumentumot kielemzik, és javítani fognak a jelentési rendszeren. 

Továbbra is lehetőség van az iskolások tesztelésére orrgarat-minta alapján

Az orrgaratból vett váladék klasszikus antigénvizsgálata továbbra is lehetőség az iskolába járó gyermekek számára, amennyiben tünetet mutatnak, közölte a kabinet szerdai ülését követően az egészségügyi miniszter.

Ioana Mihăilă azt mondta: továbbra is vita tárgyát képezi a nyálból vett minták alapján történő tesztelés.

A szaktárca vezetője kijelentette: „jó kapcsolatokat ápolnak” a tanügyminiszterrel, és közösen fogják véglegesíteni a húsvéti vakációt követő időszakban az iskolákban érvényes szabályokat.

Hamarosan elkezdődhet a koronavírus-tesztelés a gyógyszertárakban 

Ioana Mihăilă arról is beszélt, hogy hamarosan megjelenik a COVID-19 tesztelést a gyógyszertárakban lehetővé tevő rendelet, az utolsó egyeztetéseknél tartanak. „A megbeszélések előrehaladott állapotban vannak, véglegesítjük a tesztelést végző gyógyszertári személyzet képzési eljárásait, és a rendelet végleges formáját hamarosan közzétesszük” – hangoztatta a miniszter.

A tárcavesztő szerint a tesztek rendelkezésre állnak, ezeket, amint a rendelet megjelenik, azonnal megkapják a programba feliratkozott gyógyszertárak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Megemelik a családorvosoknak oltásonként járó összeget

Negyven lejre emelte a kormány szerdai ülésén a családorvosoknak oltásonként járó összeget. Az egészségügyi miniszter szerint a tíz lejes emelést az egészségügyi kellékek árának emelkedése indokolja, és ez a tarifa szeptember 30-áig érvényes.

A szaktárca vezetője megerősítette: kifizetik a páciensek előjegyzéséért járó összeget is, amely – az előjegyzett személyek arányának függvényében – 30, 50 és 60 lej volt fejenként.

Mihăilă szerint a programba jelentkező mintegy háromezer családorvos a hétköznapi körülmények között szállítható és tárolható Johnson&Johnson vakcinával olt. 

(Címlapfotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?