Édes óriások Sepsiszentgyörgyön: kürtőskalácsból tömbháznyi, lángosból asztalnyi készül

Ha valaki a következő napokban Sepsiszentgyörgy főterén jár, aligha tud majd úgy végig sétálni, hogy ne érezze a frissen sült kürtőskalács illatát. Péntektől vasárnapig tart a nyolcadik Kürtőskalács Fesztivál és a hagyományos Őszi Vásár, amely idén is jóval többet kínál egyszerű gasztronómiai eseménynél.

A sepsiszentgyörgyi gasztronómiai fesztivál leglátványosabb attrakciója minden bizonnyal a 25 méter hosszú kürtőskalács lesz. Ezt vasárnap délután készíti el a Borbély Kürtőskalács csapata, amely tavaly egy 21 méteres süteménnyel már felállított egy rekordot. Most négy méterrel hosszabbra törekednek – vagyis körülbelül akkora kürtőskalács készül majd, mint egy nyolcemeletes tömbház magassága.

A fesztivál már tavaly is rekordot döntött | Fotó: Kürtőskalács – édes ízek fesztiválja

De nem ez lesz az egyetlen méretes fogás. A szervezők elkészítik a Székelyföld legnagyobbjaként beharangozott lángost is, amelynek átmérője egy méter lesz. Ez már inkább egy kisebb asztal, mint hagyományos lángos – és természetesen a közönség meg is kóstolhatja.

A fesztivál középpontjában azonban továbbra is a kürtőskalács-sütő verseny áll. Idén 17 csapat jelentkezett Kovászna, Hargita, Maros és Máramaros megyéből, öttel több, mint tavaly. Két kategóriában mérik össze tudásukat: külön versenyeznek a hagyományos receptekkel, illetve az újragondolt változatokkal. Ez utóbbi kategóriában szinte csak a képzelet szab határt az alapanyagoknak.

Az elmúlt években készült már szalonnás, sonkás, sajtos, medvehagymás kürtőskalács is. Volt, amikor ehető aranyfóliával borított „aranykürtőst” árvereztek el és a bevételt jótékony célra ajánlották fel. Az idei verseny végén az is eldől, melyik sütemény viselheti az Év Székelyföldi Kürtőskalácsa címet.

Idén újabb rekordot állítanának fel | Fotó: Fotó: Kürtőskalács – édes ízek fesztiválja

Visszatér az elmúlt évek egyik legkedveltebb közösségi eseménye, a nagy édes reggeli is. Vasárnap délelőtt 11 órától a résztvevőket kürtőskaláccsal, kakaóval és mézes kenyérrel várják. Tavaly 294-en ültek közösen reggelihez, így idén könnyen lehet, hogy ezt a számot is sikerül túlszárnyalni.

A főtéren közben helyi termelők és kézművesek kínálják portékáikat, az Erzsébet park pedig ismét a gyermekek birodalmává alakul. Lesznek kézműves-foglalkozások, lovasprogramok és kötélpályás csúszás is.

A kerékpározás kedvelőit szombaton a Kétkeréken Háromszéken túrára várják Lucian Mândruțával. A közös tekerés szombaton a sepsiszentgyörgyi főtérről indul, és lehetőséget kínál arra, hogy a résztvevők két keréken fedezzék fel a környéket.

Lángosból is hatalmassal készülnek | Fotó: Fotó: Kürtőskalács – édes ízek fesztiválja

Fontos jubileumot is ünnepelnek a fesztiválon: húszéves a Százlábú Néptáncmozgalom. Az évfordulóra szombaton nagyszabású gálával készülnek, amelyben az elmúlt két évtized közösségei és táncosai is főszerepet kapnak. A színpadi program már pénteken elkezdődik, amikor Pittyes 2es és Gyufa, majd Király Viktor és Kollányi Zsuzsi koncertezik. Szombaton a Honeybeast és az A.S.I.A. koncertje várja a közönséget. Vasárnap gyermekműsorok, folklórprodukciók, valamint a This Is Us és Nagy Bogi fellépése zárja a háromnapos rendezvényt.

Péntektől vasárnapig tehát édes illatokkal, óriási süteményekkel, vásári forgataggal, tánccal és zenével telik meg Sepsiszentgyörgy központja. Aki pedig megkóstolja a 25 méteres kürtőskalácsot és az egyméteres lángost is, annak valószínűleg már a vacsorán sem kell sokat gondolkodnia.

A részletes megtekinthető kurtosfeszt.ro oldalon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?