Döntő fórumként megszavazta a képviselőház: tilos energiaitalt eladni kiskorúaknak

A tervezetet, amely megtiltja, hogy energiaitalt adjanak el kiskorúaknak, kedden egy ellenszavazat és 12 tartózkodás mellett fogadta el a döntő fórumként a képviselőház.

A jogszabálytervezet értelmében a tiltás azokra az energiaitalokra érvényes, amelyek tartalmaznak legalább kettőt a következő vegyületekből: koffein, taurin, karnitin, guaranát, glükuronolakton vagy más, a központi idegrendszert stimuláló vegyületek. A javaslat megtiltja az energiaitalok forgalmazását az egészségügyi és az oktatási intézményekben is. A képviselőház plénuma által elfogadott módosítás alapján, a tiltás megszegése kihágásnak minősül, hasonlóképpen az is, ha ingyen kínálnak energiaitalt a kiskorúaknak, de az italautomatákon keresztül forgalmazásra is vonatkozik.

Illusztráció: Pexels

A tervezet legtöbb 30 000 lejig terjedő pénzbírságot ír elő azokra gazdasági szereplőkre, akik megszegik a rendelkezéseket, a bírság mértéke a kihágás súlyosságától függő. A tervezetben előírt szabálysértések megismétlése esetén a tevékenység 10 és 30 nap közötti időszakra történő felfüggesztését is elrendelik.

Az alsóház ügyvivő elnöke, Alfred Simonis korábban elmondta, több tanulmány és a szülői szervezetek, tanárok, civil szervezetek képviselőivel folytatott beszélgetések is megerősítik, hogy a gyerekek „literszámra" fogyasztják az energiaitalokat az iskolában és azon kívül, ami káros az egészségükre. „Nagyon nagy volt a nyomás, mert az energiaital-ipar ellenezte a kezdeményezést, épp csak azt nem jelentették ki, hogy ezek az italok egyenesen egészségesek" – tette hozzá, kiemelve, hogy az italautomatákból is kitiltják az energiaitalokat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?