Délutáni oktatást is szerveznek ősztől a magyar gyerekek számára Szászfenesen
Nemcsak magyar tannyelvű osztály indul a Kolozs megyei Szászfenesen, bevezetik az Iskola Alapítvány délutáni oktatási programját is.
Az alapítvány közleményében emlékeztetett, az RMDSZ kezdeményezésére a Kolozs megyei Szászfenesen ősszel, a 2021-2022-es tanév kezdetével elindul a Gheorghe Șincai Gimnázium első magyar tannyelvű előkészítő osztálya. Az osztály indításához nehezen sikerült átlépni a minimális létszámot.
A Szászfenesen élő magyar szülők nagy része Kolozsváron dolgozik, így egyáltalán, vagy csak nehezen tudja megoldani gyereke délutáni foglalkoztatását. Az Iskola Alapítvány az általa működtetett délutáni oktatási programot szeptembertől kiterjeszti a szászfenesi helyszínre is – közölte az alapítvány.
„Aki most beíratja gyermekét az előkészítő osztályba, számíthat arra, hogy az ősszel induló tanévtől a tanulók meleg ebédet kapnak és délutánig szakképzett pedagógus felügyelete alatt maradhatnak. Mindennek fényében reméljük, hogy többen fogják választani az induló magyar tannyelvű osztályt” -fogalmaztak, hozzátéve, a szülők az iskola vezetőségénél vagy a szászfenesi önkormányzatnál Albert Zoltán alpolgármesternél érdeklődhetnek további információkról.