Bihar megyében is elindult az Iskola Alapítvány oktatási programja
Öt Bihar megyei településen, Berettyószéplakon, Élesden, Köröstárkányban, Belényesben és Bélfenyéren már elkezdődött a délutáni oktatási program, Örvénden pedig hamarosan elindul.
Immár 12 megyében és Bukarestben van jelen az Iskola Alapítvány délutáni oktatási programja, mondta pénteken Nagyváradon Nagy Zoltán, az alapítvány vezetője, aki Szabó Ödönnel, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökével és Kéry Hajnal megyei főtanfelügyelővel közösen számolt be a programról és annak Bihar megyei indulásáról.
Az RMDSZ évek óta intézményesítést valósítana meg, amelyek eddig főleg kísérleti programok voltak, noha a délutáni oktatásnak az iskolaelhagyás visszaszorításában is szerepe van – mondta elöljáróban Szabó Ödön. Az anyanyelven való oktatásnak létfontosságú szerepe van, ezért tavaly egyeztettek Nagy Zoltánnal arról, hogy a délutáni oktatási programot Bihar megyére is kiterjesszék.
Bihar megyének három, szórványterülete is van, a Berettyó mentének egy része, a Sebes-Körös mente és a Fekete-Körös mente, tette hozzá az ügyvezető elnök, aki köszönetet mondott Kéry Hajnalnak és Tankó Zitának, az anyanyelvű elemi oktatásért felelős tanfelügyelőnek azért, mert az igények és lehetőségek felmérése után megteremtették az intézményes kereteket a program működéséhez.
A szórványra összpontosítanak
A délutáni oktatási program a 2019/20-as tanévben indult, a már meglévő kezdeményezéseket próbálták hálózatba fűzni Szebentől Aradig, mondta Nagy Zoltán. A program első körben Temes, Arad, Hunyad, Máramaros és Beszterce megyében indult, majd Bukarestből, Kolozs, sőt Hargita megyéből is jelezték, lenne igény az ilyen típusú foglalkozásokra, a 2020/21-es tanév második félévétől pedig Bihar megyében is csatlakoztak hozzájuk.
A programra 500 millió forintos támogatást kaptak a magyar kormánytól, mondta az alapítvány vezetője. Jelenleg 42 helyszínen 1866 gyermek részesül a meleg ebéd mellett délutáni oktatásban az alapítvánnyal szerződött pedagógusok felügyelete alatt. A programban részt vevő közel 150 pedagógus mintegy harmada külsős, őket akkor alkalmazzák, ha a diákok saját tanítói valamilyen okból nem vállalják az after schoolos programot. A szülőkkel is szerződést kötnek, hangzott el, nekik csak abban az esetben kell különbözetet fizetniük, ha az ebéd ára meghaladja a tíz lejt, különben ingyenesek a foglalkozások.
A tapasztalatuk egyébként az, hogy a szülők mintegy 85 százaléka igényli a foglalkozásokat, mondta Nagy Zoltán. A családok több mint 63 százaléka magyar anyanyelvű, negyede vegyes házasságban él, mintegy öt százalékuk román anyanyelvű. Az alapítvány vezetője azt is elárulta: a délutáni oktatási programot igénybe vevő családok több mint fele él vegyes házasságban Bukarestben, de 40 százalék fölötti az ilyen családok aránya Temes, Hunyad és Fehér megyében is. Az alapítvány vezetője azt is közölte: ősztől a következő tanévben is tervezik a program folytatását, és remélhetőleg bővíteni is tudnak majd.
Biharban is szükség volt rá
Bihar megyében mintegy 166 gyermek jár a foglalkozásokra, velük 14 pedagógus foglalkozik, mondta Kéry Hajnal, aki hozzátette: a bihari szórványtelepüléseken mintegy 30 pedagógus tanít, a gyermeklétszám miatt akár ötös (0–4. osztály) összevont osztályokban is. A magyar anyanyelvű oktatás, foglalkoztatások létfontosságúak az identitás megőrzéséhez, tette hozzá a főtanfelügyelő-helyettes.
A szülőknek is sokat számít, ha a gyermekeket jó kezek között tudják, a nagyobb, harmadik-negyedik osztályos diákoknak pedig a leckék elkészítéséhez is segítségeket nyújtanak a foglalkozásokon, hangzott el. A délutáni oktatási programokra egyébként ugyanazok az előírások vonatkoznak, mint az iskolaidőre: délben, miközben a gyermekek ebédelnek, levegőn vannak, szellőztetnek, fertőtlenítetek stb. hogy biztonságos körülmények között foglalkozzanak velük.
(Címlapkép: Kovászna Megye Tanácsa)