Csütörtöktől pályázhatnak az önkormányzatok az Anghel Saligny-program keretében

Megjelent a Hivatalos Közlönyben az Anghel Saligny-program alkalmazási szabályozása, és ezzel érvénybe lépett a fejlesztési minisztérium 50 milliárd lejes finanszírozási programja – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter.

„Mától lehet pályázni, de nem kell elsietni. Minden önkormányzatot arra bíztatok, hogy jól előkészített, hibátlanul megírt pályázatot nyújtson be, hiszen a leadás sorrendje nem számít az elbírálásnál. A cél az, hogy az országban mindenhol elinduljon a fejlesztés. Minden megye minden települése részesülhet finanszírozásban, amennyiben legalább egy, hibátlan pályázatot benyújt” – hangsúlyozta Cseke Attila.

A szaktárcavezető elmondta: víz-, szennyvíz- és úthálózat építésre lehet pályázni digitálisan és átláthatóan a minisztérium által előkészített felületen: https://investitii.mdlpa.ro/. A gázhálózat kiépítésére a fejlesztési minisztérium és az energiaügyi minisztérium közös szabályozást dolgoz ki, és hamarosan indulhat a pályázás a gázhálózat kibővítésére is.

45 nap áll az önkormányzatok rendelkezésére, a pályázatokat november 8-ig nyújthatják be elektronikusan, de akár személyesen is a felületen kért időpont alapján.  A közművesítési terv 12 000 kilométer víz- és szennyvízhálózat kiépítésére biztosít finanszírozást, 700 000 családnak biztosítja az alapvető közszolgáltatásokat, és 5 000 kilométer utat korszerűsíthetnek, olvasható az RMDSZ csütörtöki közleményében.

Cseke Attila emlékeztetett: az önkormányzatok tíz százalékkal több finanszírozást nyerhetnek, ha a kistérségi társulásokon keresztül pályáznak. A szabályozás előre kiszabott, minimális összegeket ír elő: minden megye legalább 140 millió lejt költhet el úthálózat-korszerűsítésre, ugyanakkor úthálózat-javításra, víz- és szennyvízhálózat bővítésre és korszerűsítésre pályázhatnak a helyi önkormányzatok is.

Községenként legkevesebb 4, városonként legalább 7 millió lej előre kiszabott összeg áll a helyi infrastruktúra-befektetések rendelkezésére. A municípiumok minimum 10 millió, a megyeszékhelyek legkevesebb 43 millió lejt kaphatnak.

(Címlapi illusztráció forrása: csíkszeredai önkormányzat)

Kapcsolódók

Kimaradt?