Csütörtöki kormányülés: napirenden az egészségügyi létszámstop

Az egészségügyben zárolt állások feloldása, a versenyvizsgák kiírása, megszervezése szerepel a kormány csütörtöki ülésének napirendjén.

Az ülésen tulajdonképpen az erre vonatkozó két memorandumot elemzik, egyrészt az egészségügyi minisztérium fennhatósága alá tartozó kórházakban a megüresedett állások betöltéséről szólót, másrészt a helyi önkormányzatok alá tartozó egészségügy és szociális intézményeknél azoknak a versenyvizsgáknak a megszervezésére vonatkozót, melyekre már tavaly kérést nyújtottak be a fenntartók, számol be az Agerpres hírügynökség.Illusztráció: Románia Kormánya/Facebook Amint megírtuk, a Román Orvosi Kamara szerdán arra a figyelmeztetett, ezt a válságot voltaképp még az sem oldja meg, ha a kormány feloldja a létszámstopot az egészségügyben. A kamara példaként a múlt évet hozta fel, amikor hiány volt aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosokban, mert a meghirdetett állásokra nem voltak jelentkezők.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter azt ígérte, feloldják a zárolt állásokat, legkésőbb februárban be is töltik ezeket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?