Csúcsot döntött az elhalálozások száma: egy nap alatt 357 koronavírus-fertőzött hunyt el

A legutóbbi tájékoztatás óta 13 854 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában több mint 66 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán. Az elmúlt 24 órában ugyanakkor 357-en elhunytak – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Jelenleg 1561 személyt kezelnek intenzív osztályon, közülük 23 kiskorú.

 

 

Az új esetekkel 1.332.221-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma, 1.164.547 személyt gyógyultnak nyilvánítottak, 38.927-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.

Az elmúlt 24 órában 23.776 RT-PCR tesztet végeztek el (12.415-at az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 11.361-et pedig kérésre), és 42.239 antigén gyorsteszt eredményét dolgozták fel.

Ismét jelentettek korábbi haláleseteket is

Az elmúlt 24 órában 357 koronavírussal diagnosztizált személy halt meg. Rajtuk kívül 28 olyan áldozat haláláról is érkezett jelentés, akik korábban, még szeptember folyamán haltak meg, csak most kerültek az összesített nyilvántartásba. 

A 385 elhunyt közül egy a 30 és 39 év közötti korosztályhoz tartozott, tizennyolc 40 és 49 év közötti, harminchét 50 és 59 év közötti, százöt 60 és 69 év közötti, százhúsz 70 és 79 év közötti volt, száznégynek az életkora meghaladta a 80 évet. 364-nek volt valamilyen társbetegsége.

Az elhalálozott személyek közül 352-en nem voltak beoltva, 33-an megkapták az oltást. A beoltott elhunytak 38 és 86 év közöttiek voltak, közülük 32-en más betegségekben is szenvedtek.

424 kiskorú van a kórházakban

Jelenleg 15.467 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel, 1561 fertőzött személy szorul intenzív terápiás ellátásra. A kórházban kezelt páciensek között 424 kiskorú van, és közülük 23-at ápolnak az intenzív osztályon.

Románia területén 100.809 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 13.894 intézményi elkülönítésben. Ugyanakkor 74.870 személy van házi, 250 intézményes karanténban.

Az elmúlt 24 órában Bukarestből (2665), illetve Iaşi (606), Kolozs (600), Temes (577), Ilfov (553), Prahova (547) megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet, a legkevesebbet pedig Hargita (69), Kovászna (84) és Krassó-Szörény (96) megyében jegyezték. Hargita megye átkerült a sárga zónába, Kovászna még mindig zöld megye. További részletek itt

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?