banner_DVdnQ8MO_970x250 (2).png
banner_yxa2hhhn_728x90 (3).png
banner_6Z9d5FZx_300x250.png

A koronavírusos betegek kezelésében hatásos gyógyszert kapunk Magyarországtól

A jövő hét elején ezer doboz favipiravir gyógyszert kap Románia Magyarországtól – jelentette be a budapesti külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.

Szijjártó Péter azt írta, a járvány negyedik hulláma minden kétséget kizáróan megérkezett. „Akik nincsenek beoltva, könnyen bajba kerülhetnek. Ez világszerte beigazolódott. Az alacsonyabb átoltottsági szinttel rendelkező országok súlyosabb problémákkal néznek szembe"” – fogalmazott.

Romániában pedig a baj „csőstül jött”, mindenki hallhatott a szörnyű kórháztűzről a múlt héten – emlékeztetett. Azon vagyunk, hogy segítsünk szomszédainkon, rendszeresen konzultálunk is erről Kelemen Hunorral, Románia miniszterelnök-helyettesével – írta.

„Első lépésben jövő hét elején ezer doboz favipiravir gyógyszert küldünk. Ezzel a gyógyszerrel – adott esetben – jó esély lehet a súlyosabb tünetek elkerülésére vagy kezelésére” – fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve, minél eredményesebb a szomszédos Románia védekezése, annál jobb Magyarországnak. A további segítségről folytatják az egyeztetéseket, zárta Szijjártó Péter bejegyzését.

(Címlapi illusztráció forrása: Facebook/Szijjártó Péter)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_t5aBq6wf_ME_BGA.png
banner_OtixH2AV_keszult.jpg

Kimaradt?