Csíkszeredában kell ítélkezni az erőszakos úzvölgyi temetőfoglalás egyik ügyében

Fotó: MTIA Moinesti Bíróság csütörtöki végzésében megállapította, hogy területileg nem illetékes a 2019 június 6-i erőszakos temetőfoglalás során elkövetett egyik bántalmazási ügyben, és a Csíkszeredai Bíróságra ruházta át az ügy érdemi tárgyalását.

A jogerős végzés kivonatát a romániai bíróságok portálja közölte. A csíkszeredai Kovács Csaba tett feljelentést az ügyészségen, miután a román nacionalista szervezetek erőszakos temetőfoglalása során két személy is arcon ütötte. A bántalmazott az elszenvedett sérülésre törvényszéki orvosi látleletet kért.

Kovács Csaba az MTI-nek elmondta: Csíkszeredában tett panaszt, miután egy közösségi portál képei alapján azonosította bántalmazóit. A rendőrség azonban átküldte a moinesti ügyészségre a vizsgálati anyagot. Időközben azonban jogerős ítélet született arról, hogy a temető nem Dormánfalvához (Darmanesti), hanem Csíkszentmártonhoz tartozik, így a Moinesti Bíróságnak el kellett ismernie, hogy nem illetékes az ügyben.

A Hargita és Bákó megye határán fekvő, elnéptelenedett Úzvölgye falu a törvények értelmében a Hargita megyei Csíkszentmárton község része. Az első világháborúban az itt elesett magyar katonák számára alakítottak ki temetőt, amelybe a háború után a román hadisírgondozó hatóságok más nemzetiségű katonák maradványait is eltemették. A Csíkszentmárton önkormányzata által felújított és gondozott sírkertet a Bákó megyei Dormánfalva polgármesteri hivatala 2018-ban saját közvagyonaként telekkönyveztette, és 2019 áprilisában Csíkszentmárton értesítése nélkül román parcellát hozott létre, és emlékművet állított a temetőben.

2019. június hatodikára Dormánfalva önkormányzata román nacionalista szervezetek felvonulását és koszorúzását engedélyezte a temetőben. A temető előtt elhaladó útra pedig Hargita megye önkormányzata engedélyezte a Kovászna megyei önkormányzat magyar képviselőinek kihelyezett rendkívüli ülését, melyre Székelyföld településeit is meghívták. A székelyföldiek élőláncot vontak a temető elé, hogy a koszorúzás leple alatt ne lehessen egyházi szertartással felavatni a román parcellát. Futballhuligánok csoportjai azonban a magyar élőláncot megkerülve elfoglalták a temetőt, kitépték a sírkert kapuját, és a székelyföldi tüntetőket, újságírókat bántalmazva utat nyitottak a román parcellát felavató papoknak és a román koszorúzóknak.

A 2019 június 6-i események miatt a csendőrség csupán Borboly Csabára, a Hargita megyei önkormányzat elnökére, és Grüman Róbertre, a Kovászna megyei önkormányzat alelnökére rótt ki bírságot, mindkettőt azonban a bíróság érvénytelenítette. Erdélyi magyar szervezetek feljelentése nyomán a moinesti ügyészség vizsgálta az erőszakos temetőfoglalás ügyét, és megütközést keltett azzal, hogy nem tekintette például gyűlöletre vagy diszkriminációra uszításnak a temetőnél skandált "Kifele a magyarokkal az országból!" jelmondatot. Az év elején a temetőfoglalás ügyét is Csíkszeredába helyezte át a Moinesti Bíróság.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?