Cristian Tudor Popescu az Antonescu-ügyről: Akkoriban a Securitate bárkit berendelhetett
Cristian Tudor Popescu, az egyik legismertebb politikai újságíró „mocskos dolognak” nevezte a Crin Antonescu elleni vádakat. A kormánykoalíció jelöltje azt követően került célkeresztbe, hogy kiderült: 1988-ban nyilatkozatot kért tőle a Securitate egy kollégájával kapcsolatban.
„Ez a fuck news, amelynek semmilyen alapja nincs, most került be a nyilvánosságba, és fel fogják használni azok a televíziók, amelyek teljes erőbedobással tolják előtérbe Pontát és Simiont, de Nicușor Dan propagandistái is – és ez az, ami elszomorított ma az egész történetben” - fogalmazott a B1 televíziónak nyilatkozva Cristian Tudor Popescu.
Az újságíró azt mondta, Antonescuval az történt ’88–’89-ben, mint akkoriban rengeteg román állampolgárral, köztük vele is. „Akkoriban a Securitate bárkit behívhatott, nem csak tanárt vagy orvost. Bárkit beidézhettek, hogy nyilatkozzon arról, amit ők tudni akartak. Bejöhettek az ember házába, hogy információkat követeljenek – velem is ez történt. Édesanyámmal éltem, amikor megjelent az ajtónál egy férfi, felmutatta a Securitate igazolványát, és kérdezett egy lépcsőházbeli emberről, aki egy ideje eltűnt. Később kiderült, hogy illegálisan távozott az országból – pont úgy, mint Crin Antonescu barátja. A szekus kérdezgetett róla: milyen szándékai lehettek, hová akart menni. Azt mondtuk, ismerjük látásból, köszönünk neki, de semmi többet nem tudunk. Ugyanez történt Crin Antonescuval is” - hangsúlyozta Popescu.
Mint mondta, több helyen tévesen hangzott el, hogy „információs jelentést” adott. „Az információs jelentés egészen más, azt az informátor önként írja meg a saját tisztjének, aki beszervezte, anélkül hogy ezt a tiszt kérné. Ezért hívják így. Lehet, hogy behívják, de alapvetően önként adja. Crin Antonescut kényszerítették, behívták a Securitatéhoz, hogy adja le azt a nyilatkozatot” - magyarázta az újságíró.
Emlékeztetett rá: tavaly Nicușor Dan volt egy hasonló akció célpontja. „A főpolgármesteri kampányban bedobtak egy úgynevezett dokumentumot, amely szerint besúgta a matematikai olimpiászos társait, azt is gyorsan cáfolták.
CSAK SAJÁT