Ciucă cáfolta, hogy Romániában ukrán katonákat képeznének ki

Hamisak azok a híresztelések, melyek szerint Románia területén ukrán katonákat képeznek ki – mondta nagyváradi látogatása során Nicolae Ciucă miniszterelnök.

Ciucă szerdán tett látogatást Bihar megyében, ahol egy orosz tisztviselő állítására reagáltatták, aki szerint számos román zsoldos harcol Ukrajnában.

Fotó: Agerpres

„Nincsenek ilyen adataink. Olyan híreket is láttam, hogy ukrán katonákat képeznek ki Románia területén. Erről szó sincs” – jelentette ki a kormányfő, aki körültekintő tájékozódásra kérte az állampolgárokat, mert a jelenlegi háborús helyzetben megsokasodtak a félretájékoztatások, az álhírek, dolgozik a propagandagépezet.

Arról is beszélt, hogy katonai múltja dacára jelenlegi pozíciójában nem kommentálhatja katonai szakértőként az ukrajnai háborút, mert „ezen a szinten minden nyilatkozat más értelmezést kapna a közbeszédben, főleg nemzetközi szinten”. A jelenlegi helyzetről szakértőknek, elemzőknek kell elmondaniuk véleményüket – szögezte le Ciucă.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?