Cîţu: június elsejétől fontos lépést teszünk a normalitás irányába

A kitűzött június elsejei határidő nem azt jelenti, hogy attól a dátumtól minden visszatér a megszokott kerékvágásba, hanem azt, hogy megtesszük az első fontos lépést ebbe az irányba - hangsúlyozta csütörtökön Florin Cîţu miniszterelnök.

A kormányfő a korlátozások feloldását előkészítő tárcaközi bizottság első ülése után nyilatkozott a sajtónak a Victoria-palotában, és kifejtette, a kitűzött június elsejei határidő tulajdonképpen csak az első fontos lépést jelenti ezen a téren.

Június elsejétől nem tér még vissza minden a normális kerékvágásba - hangsúlyozta a miniszterelnök. „Az ülésen jóváhagytuk a szabályzatot, elmondtam a kollégáknak, véleményem szerint hogyan kellene dolgozniuk; mindegyik tárcának javaslatokat kell majd előterjesztenie, amelyeket előbb megvitat az alárendeltségébe tartozó ágazatokban” - magyarázta Florin Cîţu.

A miniszterelnök elmondta: továbbra is az a célkitűzés, hogy június elsejére a beoltottak száma elérje az 5 milliót az országban. A korlátozások feloldása azonban nem fogja érinteni a maszkivelési kötelezettség eltörlését. Ez csak akkor lesz lehetséges, ha a beoltottak száma eléri a 10 milliót - magyarázta. 

Florin Cîţu beszélt arról is, hogy a közeljövőben nem lehet egyik vagy másik ágazat teljes megnyitásáról beszélni, csak kísérleti jelleggel rendeznek bizonyos eseményeket. Azt mondta: minden javaslatra nyitott, de egyelőre csak kísérleti jellege van a dolgoknak.

Kifejtette: szó van például arról, hogy bizonyos körülmények között előadást tartsanak a Nemzeti Színházban, vagy a Román Operában, de mindez a tárgyalások szintjén van.

(Címlapfotó forrása: gov.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?