Cîţu: jövő héten kerül a parlamentbe a nemzetbiztonságról szóló tervezet

Jövő héten kerül a parlament elé a nemzetbiztonsági törvény módosításának tervezete – számolt be szerdán a sajtónak a szenátus elnöke.

Florin Cîţu elmondta, a jogszabályról már tárgyalt a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT), jelenleg a koalíciós pártok szakértői elemzik, és a kormánynak is el kell fogadnia, mielőtt a parlamentbe kerül. Hozzátette: a módosítások leginkább a külföldi katonák romániai jelenlétére vonatkoznak. „A jelenlegi helyzet által megkívánt módosításokról van szó” – jegyezte meg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

A politikus szerint mindhárom kormánypárt támogatja, hogy a parlament mielőbb fogadja el ezeket a módosításokat.

Fotó: Agerpres

Azokkal a bírálatokkal kapcsolatban, amelyek szerint a tervezet az eddiginél nagyobb hatalommal ruházza fel a CSAT-t, Cîţu kijelentette: a jogszabály nem módosít az alkotmányon, továbbra is a parlamenté lesz az utolsó szó az ország biztonságát és védelmét veszélyeztető helyzetekben, például fegyveres konfliktus esetén.

Kérdésre válaszolva kijelentette: a fiatalok sorozásáról nem tárgyaltak a koalícióban. „Az erről szóló tervezet nem jutott el a koalícióba, ezért nem vesszük figyelembe. Úgy értettem, hogy nem aktuális” – fogalmazott a házelnök.

Vasile Dîncu védelmi miniszter kedden az Agerpresnek azt nyilatkozta, hogy nem aktuális a 18 és 60 év közötti romániai férfiak katonai nyilvántartásba vételéről szóló, napokban nyilvánosságra került törvénytervezet.

Leszögezte, a médiában megjelent tervezetet több korábbi törvényből ollózták össze részletek és indoklás nélkül. „Egy vázlat volt, nem volt előkészítve arra, hogy nyilvánosság elé kerüljön. Ha majd lesz egy tervezetünk, tájékoztatjuk róla a közvéleményt” – nyomatékosította Vasile Dîncu.

A sajtó a napokban arról számolt be, hogy egy törvénytervezet szerint ostromállapot, általános mozgósítás vagy hadiállapot esetén minden 18 és 60 év közötti férfit tartalékállományba helyeznének, és az aktív katonák, a tartalékosok, a 20 és 35 év közötti sorkötelesek, valamint a 35 és 63 év közötti férfiak katonai szolgálatra kötelezhetők lennének.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?