Ciolacu fogadkozik: a PSD nem lép szövetségre az AUR-ral  

Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője szerda este az Antena 3 élő választási műsorában aláírással vállalta: államfőként nem nevez ki a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) színeit képviselő kormányfőt. .

Kizárt egy politikai szövetséget az AUR-ral Marcel Ciolacu. A PSD államfőjelöltje azt is elmondta: pártja nem fog többséget kialakítani az AUR-ral. Ciolacu szerint a szociáldemokraták inkább ellenzékbe vonulnak, minthogy szövetkezzenek George Simion pártjával.    

A miniszterelnök közölte: garantálja, hogy az AUR nem fog kormányra kerülni. Határozottan tagadta egy háttéralku létezését a PSD és a Simion által vezetett formáció között . „Visszatekintve, én voltam az a politikus, akit leginkább támadott Simion. Negyvenöt percen keresztül szidalmazott az egyik parlamenti beszédem alatt, rángatta az irodám ajtaját. Hogyan köthetnék alkut egy ilyen emberrel?” – mondta a PSD elnöke.

Marcel Ciolacu közölte: garantálja, hogy az AUR nem fog kormányra kerülni Fotó: Marcel Ciolacu Facebook oldala

Az utóbbi hetekben a sajtó attól volt hangos, hogy a PSD George Simiont látná szívesen Marcel Ciolacu mellett az elnökválasztás második fordulójában, hiszen ez esetben az AUR-on kívül mindegyik parlamenti párt a PSD-s jelölt támogatására kényszerül. A terv megvalósítása érdekében a Nemzeti Liberális Pártban (PNL) azt is tudni vélik, hogy a szociáldemokraták szavazatokat „irányítanak” át Simion javára.  A PNL vádjaira erősített rá George Becali, a bukaresti FCSB labdarúgó klub börtönt is megjárt tulajdonosa, aki az AUR színeiben indul a fővárosi listavezetőként egy szenátori helyért. Az egykori juhász azt nyilatkozta: Viorel Hrebenciuc-kal, a PSD egykori befolyásos politikusával tárgyalt arról, miként segítik a szociáldemokraták a döntő menetbe George Simiont.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?