Cîmpeanu: A krónikus betegségekkel élő diákok továbbra is hibrid rendszerben tanulhatnának

Azok a tanulók, akik cukorbetegséggel, légzőszervi, autoimmun krónikus betegségekkel élnek, a Covid-korlátozások feloldása után is hibrid oktatási rendszerben tanulhatnának tovább – jelentette be Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

Szerinte ez akár a második félév végéig is tarthat, vagy addig, amíg a koronavírus közösségi terjedése meg nem szűnik.

Cîmpeanu a B1 TV műsorában úgy nyilatkozott: miniszteri rendeletet adnak ki az iskolák működésének szabályozásáról szóló rendelet módosítására, „nevezetesen a 9. cikkelyre, amely a fizikai jelenléttel járó tevékenység felfüggesztésének lehetőségéről szól, általában teljesen elkülönülve az egészségügyi krízishelyzettől”.

Fotó: Agerpres

„Légzőszervi betegségekről, immun- és autoimmun betegségekről, transzplantációról, 1-es típusú cukorbetegségről beszélünk, az egészségügyi minisztériummal egyeztetett feltételekről van szó. Ebben a miniszteri rendelettervezetbe szeretnénk bevezetni, hogy az ilyen krónikus betegségekkel élő diákok számára a szülők kérése alapján biztosítható legyen a hibrid rendszerben történő oktatáshoz való jog, egészen a félév végéig, vagy amíg a vírus közösségi terjedése meg nem szűnik” – tette hozzá a tárcavezető.

Nyomatékosította: „A veszélyeztetett tanulók, akiket orvosi szempontból ezekbe a rizikócsoportokba sorolnak, orvosi igazolással, a szülők kérésére jelentkezhetnek az iskolánál, és a tanintézet az igazgatótanács döntése alapján biztosíthatja a hibrid formában történő oktatáshoz való jogukat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?