Bulgáriai buszbaleset: a sérültek öntudatuknál vannak és együttműködők

Öntudatuknál vannak és együttműködnek az orvosokkal a bulgáriai buszbalesetnek a bukaresti Floreasca kórházban kezelt sérültjei – jelentette ki hétfőn Alexandru Rafila.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter | Fotó: AgerpresAz egészségügyi miniszter azután nyilatkozott a sajtónak, hogy felkereste a fővárosi kórházban kezelt pácienseket. A látogatás után elmondta, mind az öt sérült öntudatánál van és együttműködő. Beszámolója szerint személyesen is találkozott azzal a két beteggel, akiket nem az intenzív osztályon ápolnak, mindkettejük állapota jó. A beutaltakkal a kórház pszichológusa is elbeszélgetett, a testi sérüléseken túlmenően ugyanis erős sokk érte őket, néhányan közülük családtagjaikat veszítették el a balesetben – tájékoztatott a tárcavezető.

A szombat hajnalban Bulgáriában, Veliko Tarnovo (régi magyar nevén: Tövisvár) térségében történt buszbalesetben három román állampolgár életét vesztette, öt pedig megsérült. Az Isztambulból Romániába tartó busznak 25 utasa volt, 18 román és hét török állampolgár. A jármű szombaton hajnalban fél 2 körül egy, az útszélen parkoló személygépkocsinak ütközött Kutsina és Polikraishte között.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?