Bukarestben fognak tüntetni a közigazgatásban dolgozók
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen, adta hírül az Agerpres.
A tüntetők küldöttsége találkozni fog Ilie Bolojan miniszterelnökkel – jelentette be Ringo Dămureanu, a közigazgatásban dolgozók érdekeit védő Törvény Ereje Szakszervezeti Szövetség elnöke.
„A személyzet öregedése és a rendszerből való távozások, valamint a fiatal utánpótlás hiánya komoly veszélyt jelent a helyi közigazgatásra nézve. Gyakorlatilag már nem érkeznek új emberek, fiatal diplomások a rendszerbe, és a személyzet létszáma már így is alacsony, és a pusztán számviteli alapon, konzultálások nélkül meghozott intézkedések károsak a közigazgatás számára” - állította Ringo Dămureanu.
Megemlítette, hogy a helyi közigazgatás szakszervezeteinek képviselői már egyeztettek egyszer a miniszterelnökkel a háromoldalú egyeztető tanács keretében, és rávilágítottak a közigazgatásban fennálló valós problémákra. Leszögezték: egyetértenek a közigazgatás racionalizálásával, de azt javasolták, hogy ez fentről lefelé valósuljon meg, a legfelső szintről, a polgármesteri, alpolgármesteri pozíciókból kiindulva: szüntessenek meg néhány alpolgármesteri tisztséget, csökkentsék a helyi képviselők juttatásait, szüntessék meg a polgármesterek és polgármester-helyettesek személyi tanácsadóinak állását különösen a kisvárosokban és községekben.
Hozzátette: a kormány számos reformintézkedést hozhatna, de az nem helyes, hogy konzultálások nélkül csökkentsék az alkalmazottak létszámát. Szükség van a párbeszéd újraindítására - szögezte le a szakszervezeti vezető.
Szeptember eleje óta a helyi önkormányzatok többsége a tiltakozás jeléül, az állampolgárok elnézését kérve, felfüggesztette az ügyfélfogadást - számolt be Ringo Dămureanu, aki szerint azonban nem ez jelenti a helyes megoldást, mert nem a lakosság a hibás azért, mert a kormány nem hajlandó a párbeszédre.
A Törvény Ereje Szakszervezeti Szövetség közlemény szerint hétfőn 10 és 11 óra között gyülekeznek a tüntetők a bukaresti Victoriei téren, majd 13 órakor elindulnak a parlament elé. A tiltakozó megmozdulás 15 óráig engedélyezett.
A kormány jelentős leépítést tervez a közigazgatásban, azonban annak mértékében még nem tudtak megegyezni a koalíciós pártok.
CSAK SAJÁT