Búcsúzik diákjától a Tamási Áron Gimnázium

Gyászol a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium, ott tanult az a 17 éves lány, akit december 18-án eszméletlen állapotban húztak ki a bentlakásépület összeomlott romjai közül. Orsolya sérülései rendkívül súlyosak voltak, a lány kedden délután életét vesztette.

„Elveszítettük iskolánk tizedikes diákját, Barabás Orsolyát, aki három heti küzdelem után elhunyt a marosvásárhelyi kórházban” – kezdi a Facebookon közzétett búcsúzóját a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium.

„Szívünk összetört, fájdalmunk nem talál szavakat. Máris hiányzik a huncut mosoly, a csínytevő szemek villanása, szavaid pörgése” – olvasható a bejegyzésben. „Jellegzetes csilingelős Orsis mosolyodat fogadják már a mennyben az angyalok. Horgolj nekik krokodilokat és meseautókat, és gördeszkázzatok a végtelen játszótereken. Cserkész becsületszavadra ígérd meg, hogy néha-néha egy bodorfelhő mögül visszamosolyogsz ránk” – írják.

Hozzáfűzték: őszinte részvétünkkel és együttérzésünkkel fordulunk családjához, osztálytársaihoz és barátaihoz a legnagyobb megpróbáltatás pillanataiban.

Fotó: Szász Csaba

Kedden elhunyt az a diáklány, akit a Székelyudvarhelyen részben összeomlott bentlakás romjai alól húztak ki. Ismeretes, hogy a december 18-án történt tragédiát követően a 17 éves lányt eszméletlen állapotban húzták a Tamási Áron Gimnázium bentlakásépületének összeomlott romjai közül. Újraélesztették, de sérülései rendkívül súlyosak voltak, emiatt a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba szállították.

Állapota azóta is válságos volt, intubálva, mesterséges kómában tarották. Az orvosok már korábban is visszafogottak voltak a javulását illetően, elismerték, hogy az életben tartásán kívül többet már nem tehettek érte. A kórház szóvivóje múlt héten azt mondta a Maszolnak, hogy „semmit nem lehet tenni, az intenzív osztályon fekszik a lány, életben tartják, és várnak.”

A decemberi tragédia során korábban életét veszítette a farkaslaki Sipos Dávid is. További két diák könyebb sérüléseket szenvedett. Több százan vettek végső búcsút Sipos Dávidtól, akit december 21-én délután a farkaslaki temetőben helyeztek örök nyugalomra. A falomlás áldozata karácsonykor töltötte volna be 18. életévét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?