Bővülnek az egészségügyi és szociális szolgáltatások Krasznán

Bővül a közösségi és szociális szolgáltatások köre Krasznán. Máronban elkészült az Integrált Közösségi Egészségügyi Központ, amelynek hivatalos átadását a közeljövőben tartják meg. A projekt részeként egy egészségügyi asszisztenst alkalmaztak, aki alapvető, szükséges egészségügyi ellátást végez a községben.

Ezzel párhuzamosan elindult a SZOCIÁL2000 elnevezésű szociális program, amelynek célja a hátrányos helyzetű gyermekek és családok támogatása. A rászoruló családok élelmiszersegélyben részesülhetnek, ugyanakkor Kraszna önkormányzata azt tervezi, hogy a program keretében a hátrányos helyzetű családokat csatlakoztatja a vízvezetékre. A SZOCIÁL2000 programhoz számos szakember kapcsolódott: a gyermekekkel logopédus, iskolai tanácsadó és pszichológus foglalkozik, a szociális pillér keretében pedig szociális munkások segítik a családokat – ismertette Kovács István polgármester.

Kovács István polgármester sikeres szociális programokat ismertetett | Fotó: Kulcsár Mária

Elindul az otthoni idősgondozás

A polgármester egy újabb sikeres szociális pályázatról számolt be, kiemelve, nemrég aláírtak egy szerződést, amely legalább három éven keresztül biztosítja egy olyan program működtetését, amelynek keretében idős emberek otthoni gondozását végzik.

Ennek keretében mintegy száz rászoruló idős személynek segíthetnek, és az egyedül élő, hátrányos helyzetű vagy segítségre szoruló személyeket az önkormányzat a szociális osztály nyilvántartása alapján keresi fel. A szolgáltatás lényege, hogy a segítség nem egy külön központban, hanem az érintettek otthonában zajlik.

Otthoni ellátásban részesülhetnek az érintettek | Illusztráció: Pexels

A szociális munkások, az egészségügyi személyzet és a programban részt vevő további munkatársak rendszeresen felkeresik az időseket, és beszélgetés, valamint mindennapi segítségnyújtás mellett részben egészségügyi ellátást biztosítanak. A program elindításához még néhány adminisztratív lépés szükséges, ezt követően elkezdődhet a szolgáltatás. A községben jelenleg nincs nappali szociális központ. Az önkormányzat korábban pályázati forrásból megpróbált egy ilyen jellegű intézményt létrehozni, azonban a rendelkezésre álló épület nem felelt meg az akkori pályázati feltételeknek.

Új kerékpárút épülhet Krasznán

A következő időszak egyik fontos terve egy mintegy 5–5,5 kilométer hosszú kerékpárút kialakítása. A beruházás a központon és az Alszegen keresztül Kraszna egyik bejáratától a másikig vezetne, a Zilah felőli bejárattól a Csucsai út kijáratáig. A projekt jelenleg a közbeszerzési szakaszban van. Mivel a településen nincs elég hely külön kerékpárút építésére, a tervek szerint a kerékpársáv egyes szakaszokon a jelenlegi járdák helyén haladna. A polgármester szerint a beruházás fontos közlekedésbiztonsági szempontból, különösen a Csucsa irányába vezető úton, ahol jelenleg veszélyes kerékpárral közlekedni. A beruházás a tervek szerint kivitelezési szakaszba kerül a közeljövőben.

Kovács István szerint Krasznán az év hátralévő részében számos feladat vár megoldásra. Miközben több, korábban elindított beruházás, köztük a kórház, az iskolák és a tömbházak felújítása lezárult, újabb közlekedési, környezetvédelmi és szociális fejlesztések elindításán dolgoznak. Ezek a következő években tovább javíthatják Kraszna infrastruktúráját, valamint a lakosság számára jobb szolgáltatásokat biztosítanak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?