Bővül az elektronikus személyik „térképe”

Csütörtöktől további hat város lakosai igényelhetik az új típusú elektronikus személyi igazolványt: Kolozs megye és Bukarest után immár Brassóban, Konstancán, Iașiban, Nagyváradon, Ploiești-en és Temesváron is elérhetővé válik.

A belügyminisztérium szerdai közleménye alapján az igényléseket online előjegyzés alapján lehet benyújtani, függetlenül attól, hogy a régi típusú igazolvány mikor jár le.

Csütörtöktől már több városban igényelhető | Illusztráció: Maszol

Közölték azt is, hogy Kolozs megyében és Bukarestben eddig már több mint 5500-an kérték az új típusú igazolványt, mintegy felük már kézhez is kapta az kártyát.

Emlékeztettek a elektronikus személyi előnyeire is. A tárca szerint az elektronikus személyi igazolványt (CEI) útiokmányként és ügyintézéshez is lehet majd használni. Hatékony eszközben tartják, ráadásul a bankkártyákéhoz hasonlatos standard mérettel rendelkezik és olyan biztonsági elemeket tartalmaz, amely véd az igazolvány hamisítása, ellopása ellen.

Mint már írtuk: az új típusú elektronikus személyi igazolványokra rányomtatják a tulajdonos nevét, állampolgárságát, születési dátumát, nemét, személyi azonosító számát (CNP), aláírását és a fényképét. Elektronikus adatként tartalmazni fogja ugyanakkor a tulajdonos szüleinek keresztnevét, lakcímét, ujjlenyomatát és azonosító adatokat.

Ezt az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) révén finanszírozzák, ezért 2026. júniusáig ingyenesen igényelhető. A cél, hogy addig legalább 5 millió igazolványt kibocsájtsanak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?