Bolojan a doktori pótlék csökkentéséről: az alapbér már elismeri a fokozatot

A kormány egyeztetett az egyetemek képviselőivel doktori pótlék felére csökkentéséről – jelentette ki kedden este Ilie Bolojan miniszterelnök. Mint korábban írtuk, a csökkentés miatt, élő tévéműsorban tépte szét a doktori oklevelét Cristian Preda, Traian Băsescu volt elnöki tanácsadója.

A kormányfő elmondta, hogy a kiadáscsökkentő intézkedéseket a felsőoktatásban csak az új tanévtől, az idei egyetemi év lezárása után vezetik be, hogy ne zavarják meg az oktatást.

Kevesebb bérpótlék jár érte. | Fotó: Pexels

Bolojan érvelése szerint a nyugat-európai országokban általában nem jár bérpótlék a doktori címért, ez inkább romániai sajátosság. „Ha őszinték akarunk lenni: nálunk nem diplomákból van hiány, hanem szakértelemből, esetenként nagyobb elszántságból és elkötelezettségből” – jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy az egyetemi tanárok bérezése elsősorban az oktatói fokozatuktól függ, amelynek megszerzéséhez a doktori cím is szükséges, így a javadalmazásuk már eleve tükrözi ezt a képesítést.

Mint a Maszolon is megírtuk, élő tévéműsorban tépte szét a doktori oklevelét Cristian Preda, Traian Băsescu volt elnöki tanácsadója, nehezményezve, hogy a kormány közel felére csökkentené a tudományos címért járó juttatást. A tervezet szerint a jelenlegi nettó 580 lejes összeg nagyjából 293 lejre csökkenne. A politológus, aki korábban Traian Băsescu elnöki tanácsadója volt oktatásügyi kérdésekben a radikális gesztust azzal magyarázta, hogy a doktori diploma szerinte értékét vesztette az állam szemében, egy darab papírrá vált, ami gondot okoz az államnak.

Preda megnyilvánulása mögé viszont nem sorakozott fel mindenki, a közismert szociológus Gelu Dumincă kedden közösségi oldalán jelentette ki, hogy nem áll szándékában eltépni a doktori diplomáját, mert nem anyagi haszonszerzésért tanult érte. Amúgy sem részesült a juttatásból, mint mondta, mert a magánszektorban dolgozik, az egyetemen pedig csak vendégprofesszor.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy megérti azokat is, akik bosszúsak a tervezett intézkedések miatt, megérti a szükségét annak, hogy a tudományos szakmai képességet tisztelet övezze, de szerinte a méltánytalanságok és csökkentések hatása fényében teljesen másról kellene szólnia a vitának.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?