Bogdan Ivan: Patthelyzet a Román Postánál

Patthelyzet állt elő a Román Postánál Bogdan Ivan kutatásért, digitalizációért és innovációért felelős miniszter szerint, aki úgy véli, hogy a vezetőség „süket” a szakszervezet követeléseire.

A tárcavezető a Beszterce-Naszód megyei Bethlenben tartott pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, a Román Posta részvényeinek többségét birtokló minisztérium vezetőjeként igyekezett közvetíteni a vállalat vezetősége és a szakszervezet közötti tárgyalásokon, de patthelyzet alakult ki, úgy tűnik, hogy a vállalat vezetősége süket az érdekvédelmi szervezet követeléseire. Hozzátette, a héten is tárgyalni szeretett volna az igazgatóval, de mint kiderült, Kínába utazott, anélkül, hogy tájékoztatta volna erről a minisztériumot. „Nagy érdeklődéssel várom a hazatérését és a magyarázatát, illetve hogy szüntessük meg ezt a patthelyzetet” – fogalmazott.

Fotó: BNS/Facebook

Szerdán a Román Posta több alkalmazottja kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott. A szakszervezeti vezetők kilátásba helyezték, hogy március 29-én általános sztrájkba lépnek a postai dolgozók, miután nem sikerült kiegyezni a vezetőséggel az új kollektív munkaszerződésről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?