Bírálja a DSU-t a mentősök szakszervezete, sztrájkot helyezett kilátásba

Sztrájkot helyezett kilátásba a mentősök szakszervezete, amely nyílt levélben közölte, hogy támogatja Alexandru Rafila azirányú kezdeményezését, hogy a mentőszolgálatok és a kórházi sürgősségi osztályok kizárólag az egészségügyi minisztériumhoz tartozzanak, írja a News.ro.

A szakszervezet az államfőnek, a miniszterelnöknek, a kormánynak és a koalíciós pártoknak címzett levelében azt írja, hogy a sürgősségi orvosi ellátás „kritikus helyzetbe” került a belügyminisztériumhoz tartozó Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (DSU) irányítása alatt, és leszögezték, hogy minden eszközzel támogatják Rafilát abban, hogy elindítsa a mentőszolgálatok és a kórházi sürgősségi osztályok egészségügyi minisztériumi hatáskör alá vonásának folyamatát. Mint emlékeztetnek, a DSU 2014 januárjától felelős ezek működésének koordinálásáért, de szerintük mellőzte az egészségügyi minisztérium hatásköreit.Fotó: Agerpres

A nyílt levél arra hívja fel a figyelmet, hogy a mentőszolgálatok színvonala 2015 óta adminisztratív, technikai és human erőforrás területén is csökkent, és ha továbbra is két minisztérium koordinálja őket, akkor a sürgősségi egészségügyi ellátás nemsokára romokban fog heverni.   

A mentősök szakszervezete aggasztónak tartja azt a törvénytervezetet is, amelynek értelmében a sürgősségi egészségügyi ellátás szervezését a belügyminisztérium venné át, a katasztrófavédelem számára ugyanis  az orvosi mentőszolgálatok „nem jelentettek prioritást”, ehelyett a rohammentő-szolgálatot (SMURD) fejlesztették.

A DSU képviselői csütörtök esti válaszukban meglepőnek nevezték a vádakat, amelyeket szerintük konkrét adatok nem támasztanak alá. Mint írták, a gyűléseken rendszeresen részt vesznek az egészségügyi minisztérium és a mentős szakszervezet képviselői is, ám ezeket a problémákat eddig nem jelezték. Emellett részletes listát tettek közzé azokról az intézkedésekről, amelyeket a DSU 2014-es létrejötte óta foganatosítottak az integrált katasztrófavédelmi rendszer fejlesztésére.  

Kapcsolódók

Kimaradt?