Beszakadt a jég alattuk: kiskorú testvérpár fulladt bele a víztározóba
Belefulladt a Vaslui megyei Protopopești településen található Tăcuta víztározóba egy testvérpár, egy 12 éves fiú és egy 14 éves lány, miután a jég, amelyen átkeltek volna, beszakadt alattuk – közölte a Vaslui Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) a News.ro információi szerint.
A segélyhívás 17 óra 35 perckor érkezett a 112-es sürgősségi számon. A helyszínre a vaslui-i tűzoltóság egységei vonultak ki kutató-mentő járművel, gumicsónakkal, rohammentő-egységgel és műszaki mentőcsapattal, összesen tíz hivatásos beavatkozó részvételével.

A helyi hatóságok tájékoztatása szerint a két gyermek egy kántáló csoport tagja volt, megpróbáltak átkelni a víztározó befagyott jegén, ám az beszakadt alattuk.
A rendőrség felvette a kapcsolatot a gyermekek szüleivel, akik elmondták, hogy utoljára 15 óra 15 perckor látták őket.
A mentőcsapatok 18 óra 40 perc körül emelték ki a vízből a két gyermeket, mindkettőjüket halottnak nyilvánították. Az első információk szerint az áldozatok testvérek voltak, az apjuk is velük volt, őt hipotermiás állapotban szállították kórházba.
CSAK SAJÁT


