„Békemisszió" Tusványoson: Orbán Viktor jövő szombaton mond beszédet

„Jobb pályán" a mottója az idei Tusványosi nyári szabadegyetemnek, amelyet július 23-28. között tartanak. Németh Zsolt szerint a „békemisszió" fontos állomása lesz Tusványos, ahol szombaton mond beszédet a kormányfő.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, a szabadegyetem alapítója keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: nagyon fontosnak tartják a mostani politikai körülmények között is azt az elvet, hogy jobb párbeszédet folytatni, mint konfrontációba bocsátkozni. Tusványos fő ereje, hogy mindig is a kooperáció, a párbeszéd és nem a konfrontáció, a monológ volt a sajátja - állapította meg. Úgy látta, rég volt olyan nagy szükség a gondolkodásra, a politikai kérdések elemzésére, mint most.

Németh Zsolt az orosz-ukrán háborút politikai korszakhatárnak nevezte, kiemelve: a háború és béke kérdése meghatározza a következő évtizedeket, a politikai, közéleti kérdések mellett a gazdaság jövőjét is. A fideszes politikus a magyar miniszterelnök „békemisszióját" már most sikeresnek nevezte. Egyedülálló az a visszhang, amelyet a békemisszió kiváltott, és érzékelhető a trendfordulat a békenarratívákban. Egyre erőteljesebb visszhangot kap, hogy nem lehet katonai megoldásban gondolkodni, hanem diplomáciai megoldásra van szükség - hangsúlyozta, rámutatva: a „békemisszió" fontos állomása lesz Tusványos, ahol szombaton mond beszédet a kormányfő.

A külügyi bizottság elnöke kiemelte: a béke gondolata önmagában nem elég, a megvalósulása azon múlik, van-e megfelelő politikai erő és befolyás. A Patrióták Európáért frakció megalakulása egyfajta fordulatot jelez Európában, hosszú ideje „benne van a levegőben" a nemzetközi jobboldal megerősödése, és ez nem is lehet vita tárgya az európai parlamenti választások függvényében - mondta. Az új frakció feladatának nevezte a közösségi, nemzeti és egyéni alapjogok védelmét. A tömörülés az Európai Parlament harmadik erejévé, „élcsapattá vált" - vélte. Fontosnak tartotta, hogy az új frakcióban az általános alelnöki posztot Gál Kinga tölti be.

A magyar uniós elnökséggel kapcsolatban különösen fontosnak nevezte, hogyan tudnak Magyarország arculatán javítani, szembeszállni a Magyarországot sújtó előítéletekkel, amelyek a magyar politikát érintik. Jelezte: elmondják majd, hogy a tűzszünetre vonatkozó javaslatuk nem szolgál orosz érdeket. Szemben Olaf Scholz német kancellár kijelentésével, nem az ukrán kapitulációt célozzák, hanem az esélyt arra, hogy Ukrajna szuverén, demokratikus országgá válhasson - mondta. Úgy látják, ennek esélyei a háború elhúzódásával napról napra romlanak.

Orbán Viktor a tavalyi előadáson Fotó: Beliczay László

A jövő tervezését illetően hangsúlyos helyen említette a határon túli magyar közösségeket. Ahogy Európában, úgy itt, a térségben is szeretnék, ha az életminőség javulna, aminek nagyon fontos része a kisebbségi jogok biztosítása. A magyar elnökségi prioritások között kiemelte a kulturális sokszínűség és örökség védelmét célzó pontot - idézte az MTI Németh Zsoltot. Kitért arra is, hogy választási év kellős közepén vannak, Romániában parlamenti és elnökválasztást tartanak még az év folyamán. Elkötelezettek az erős magyar képviselet megőrzése mellett - hangoztatta, és célként jelölte meg, hogy meg tudják védeni az etnikai alapon szerveződő politikát a külhoni magyarság számára. Ezt a típusú politizálást jelentős támadások érik, de nem hajlandóak kompromisszumot kötni - rögzítette Németh Zsolt.

Felidézte, hogy 1990-ben még Bálványosfürdőn rendezték meg az első szabadegyetemet és fesztivált, amelyet hét évig tartottak azon a helyszínen. Ezután költöztek át Tusnádfürdőre, de lassan azt a helyszínt is kezdik kinőni - jegyezte meg, hozzátéve: a helyszínnek óriási a vonzereje, a Kárpát-medence egyik legszebb üdülőhelye. Kötetlen körülmények között van lehetőség az eszmecserére az anyaországiak, a határon túliak és az európai fiatalok között.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Szövetség alelnöke arról beszélt, hogy ők nem sokat változtak az elmúlt 33 évben, de a világ annál inkább. A Jobb pályán mottóról szólva kiemelte, sokan temetik a politikai pálya jobb- és baloldalra történő felosztását, de ők mégis ragaszkodnának hozzá. Az alapítók meghatározott értékrend alapján gondolták végig Tusványost, s mindig a jobbra törekvés jellemezte a szervezők munkáját - mondta. A politika feladatának nevezte, hogy a nemzetpolitikai kérdéseket napirenden tartsa, úgy látta, ez sikeresen megvalósult. Ilyen gazdag programmal még nem készültek - mondta, többi között kiemelve - az olimpiához kapcsolódva - a sporttal kapcsolatos rendezvényeket.

Tárnok Mária magyarországi főszervező, a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke ismertette: ezer előadó lesz jelen a nyári egyetemen, amelyet 76 partnerrel közösen 34 programhelyszínen, 3 ezer szervező közreműködésével készítettek elő. Jelezte: kedd este megnyílik az online regisztrációs felület, szombatra külön regisztráció lesz, amelyet a honlapon lehet megtenni. Négy óra előtt a belépés ingyenes a tábor területére - közölte.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?