Az ékezetek kálváriája – Ezt kell tenni, hogy a gyermek neve helyesen szerepeljen a személyi igazolványon

Először a 14 évet betöltött gyermek személyazonossági igazolványának kiváltásakor szembesülhetnek a szülők azzal, hogy a hivatalos irataikban szereplő családnevük nem talál a kiskorú születési bizonyítványában feltüntetett névvel, azaz itt-ott hiányoznak ékezetek vagy akár betűk is.

Hiába szerepelnek ugyanis ékezetek a gyermek születési bizonyítványával bejegyzett családnéven, a 14 éves korában kötelező módon kiváltandó személyazonossági igazolvány esetében a Személynyilvántartó Hivatal rendszere a szülők neve szerint azonosítja a kiskorút.

Fotó: Személynyilvántartó Hivatal

Egy óra leforgása alatt két ilyen eseteknek is szem- és fültanúi lehettünk a Marosvásárhelyi Személynyilvántartó Hivatalnál. Az egyik szülőpár a vezetőséghez akart fordulni az ügyben, a másik utolsó pillanatban próbálta menteni a menthetőt. A nyaralásra készülő szülőknek sietős volt a gyermek dokumentumának kiváltása és ahhoz is ragaszkodtak, hogy a neve helyesen szerepeljen a dokumentumon, csakhogy a szülőké nem volt rendben.

A Maszol megkeresésére a Személynyilvántartó Hivatal igazgatója, Trif Claudia elmondta, évek óta arra törekszenek, hogy már a gyermek születési bizonyítványának kiállításakor helyesen írják a nevet, legyen az magyar vagy román állampolgár. Ugyanakkor javasolják a szülőknek, hogy amennyiben hivatalos irataikban nem ékezettel szerepel a nevük, kérjék a javítást. 

„Egy egyszerű kérvényt kell iktatni a polgármesteri hivatalban, ahol megkapják az új születési bizonyítványt, amelynek alapján kérhetik a személyazonossági igazolványuk cseréjét. Nem egy bonyolult eljárás, és a névcsere csak azok esetében jelent további lépéseket, akik gépkocsivezetői engedéllyel rendelkeznek, hiszen az új személyazonossági alapján azt is cseréltetni kell” – tette hozzá az igazgató.

Trif Claudia szerint a szülők legtöbbször halogatják megtenni ezt, majd a Személynyilvántartó Hivatalnál felháborodnak, amikor emiatt akadályba ütköznek. Meg kell érteniük, hogy amennyiben a digitalizált rendszerben a szülő neve nem egyezik a gyermek nevével, akkor nincs lehetőség arra, hogy ékezetekkel írják a kiskorú nevét.

Közölte, az elmúlt években kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a polgármesteri hivatal anyakönyvvezető osztályán dolgozzon egy magyarul is beszélő személy, aki segíthet a probléma megoldásában.

Az igazgató hangsúlyozta, sokkal egyszerűbb elejét venni a kellemetlen helyzeteknek, mint utolsó percben kapkodni és mérgelődni. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?