Döbbenetes: leérettségizett a 12 éves csodagyerek

Soborno Isaac Bari június 26-án érettségizett le a New York-i Malverne középiskolában és már a következő lépést tervezi.

Az eredetileg bangladesi származású 12 éves, csodagyerekként számontartott fiú kimagasló eredménnyel tette le az SAT-vizsgát, ami az érettséginek felel meg. A Good Morning Americának nyilatkozva Soborno Isaac Bari elmondta, hogy csodálatos élmény volt középiskolába járni, bár véleménye szerint kissé hosszúra nyúlt – írja a hirado.hu portál.

„Nagyon sok nagyszerű emberrel találkoztam, és rengeteget tanultam mind matematikából, mind természettudományokból és más tudományágakból, de picit hosszúnak éreztem a középiskolát. Úgyhogy most készen állok arra, hogy továbblépjek, és a legjobb tudásom szerint folytassam a felsőoktatást.”

Bari most azt tervezi, hogy még ebben az évben a New York-i Egyetemen kezd. Ott matematikából és fizikából szerez majd alapdiplomát, végül azt reméli, hogy doktori címet szerez és professzor lesz.

A fiú szülei, Rashidul Bari és Shaheda Bari, akik Bangladesból költöztek az Egyesült Államokba, elég hamar felfedezték, hogy gyermekük intelligenciája átlagon felüli. Kétévesen már kívülről fújta a periódusos rendszert, sőt, komplex matematikai és fizikai feladatokat oldott meg.

Lenyűgöző eredményei nem maradtak elismerés nélkül, 2020-ban az egykori elnök, Barack Obama is elismerő levelet küldött a fiúnak.

(A nyitókép illusztráció | Fotó: Pexels)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?