Moziba illő autós üldözés főszereplője volt egy 16 éves kamasz

Filmbe illő autós üldözésben volt részük a Konstancai megyei rendőröknek, miután az egyik faluban igazoltatni akartak volna egy sofőrt.

Azóta már kiderült, hogy az autót, amelyiket meg akarták állítani egy 16 éves fiú vezette. A kamasznak Ciobanu falu egyik utcájában jeleztek a hârșovai rendőrség munkatársai, hogy álljon meg, de a fiatal ahelyett, hogy megállt volna, továbbhajtott. A rendőrök bekacsolták a szirénát és üldözni kezdték.

Illusztráció: Román Rendőrség

A fiúnak eleinte még sikerült meglépnie. Hazament, az autót pedig otthona udvarán hagyta és egy másik autóba ült állt, és folytatta a menekülést, míg az egyik utcában végül a hatóságok elfogták.

A News.ro a hatóságok közleménye alapján azt írta, hogy az ellenőrzés során derült ki, hogy a sofőr kiskorú, nincs jogosítványa, ráadásul még az autó forgalmi engedélye és annak biztosítása sem volt érvényes.

A kamasz ellen büntetőeljárás indult.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?